Beaton Agatha Raisin és a boszorkányszombat

1. Auflage 2018
ISBN: 978-615-5652-14-1
Verlag: Erawan Könyvkiadó
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 264 Seiten

Reihe: Agatha Raisin

Egy eldugott kis faluban, amelyet még a cotswoldsi dombokért rajongó turisták sem ismernek, új lakó kezd buzgólkodni: az agilis, jótékonysági és egyházi munkában élen járó Gloria French. A hölgy elnyeri a helyi lelkész rokonszenvét, ám annál nagyobb utálatot vív ki magának a falubeliek között egy rossz szokásával - mindenfélét kölcsönkér, ám a tárgyak valahogy sosem kerülnek vissza jogos tulajdonosaikhoz. Gloria egy nap szörnyu halált hal, valaki ugyanis mérget csempész az italába. Hiába kívánta azonban mindenki pokolba az eroszakos noszemélyt, egy-egy eltunt teáskanna vagy késkészlet még nem látszik kézenfekvo indítéknak a gyilkosságra...
Agatha Raisin elapadó munkái közepette boldogan veti bele magát a közeli faluban történt rejtélyes gyilkosság felderítésébe, ám olyan zárt közösségbe csöppen, hogy senkit nem tud szóra bírni. Még azt a rejtélyes, bottal járó öregasszonyt sem, aki leginkább a mesebeli boszorkányokra emlékeztet, és megfagy a levego körülötte, ha belép a helyi kocsmába. Amikor egy újabb hullát találnak, és nem kétséges, hogy a tettesnek maga Agatha Raisin volt a célpontja, komolyra fordul a nyomozás. Csakhogy Piddlebury népe még jobban bezárkózik, és valamiért makacsul kitartanak az elméletük mellett, miszerint egy messzirol jött idegen követte el a rémtetteket.
Agathának segítségére siet James, az exférje, aki épp egy csúnya ballépését készül jóvátenni nyomozói közremuködésével. Ám úgy tunik, vannak jóvátehetetlen dolgok is: Agatha az egyik legjobb detektívjét veszítheti el örökös kotnyeleskedésével.
A szókimondó, rámenos és rettenthetetlen Agatha Raisinnek végül egyszerre gyoz az esze és a szíve, és ahogy a rejtélyek, úgy a viták is megoldódnak.
 
Gyerekként imádtam a boszorkányos történeteket. Mai napig nem tudom, miért jó megborzongani, ha oket elképzelem vagy olvasok róluk, de most nagyon megörültem, hogy a nagyszeru M. C. Beatont sem hagyja hidegen misztikus munkásságuk.
Fejos Éva

Autoren/Hrsg.

Beaton, M. C.

Leseproben

Elso fejezet
A gazdasági válság egyre súlyosabban nehezedett Agatha Raisin magánnyomozó mindennapjaira is. Az apró-csepro megbízások, amelyek a mindennapi betevot jelentették – válási ügyek, csellengo kamaszok és elveszett házi kedvencek felkutatása – lassacskán elapadtak, mert az ügyfelek inkább a rendorséghez fordultak, a házastársukra gyanakvó feleségek és férjek pedig vártak a munkadíj kifizetésével, amíg Agatha szilárd bizonyítékot nem talált a válókereset megindításához. A nyomozóiroda csapatát két fiatal munkatárs, Toni Gilmour és Simon Black, két nyugdíjas exrendor, Patrick Mulligan és Phil Marshall, valamint Mrs. Freedman, a titkárno alkották. A nehéz idok ellenére Agathát nem vitte rá a lélek, hogy bármelyiküket is elküldje. Inkább több idot töltött otthon a kis falujában, a cotswoldsi Carselyben, cigarettázott, gin-tonikot ivott, és a cicáival, Hodge-dzsal és Boswell-lel játszott. Volt férje, James Lacey a szomszédban lakott, de mivel útikönyveket írt, sokszor volt távol. Bill Wong, Agatha rendor barátja túl sok elfoglaltsága miatt nem tudta meglátogatni, másik barátja, Sir Charles Fraith pedig már több mint egy hónapja felé sem nézett. Egy napsütéses reggelen Agatha nem a nyomozóirodába indult, hanem felkerekedett, hogy meglátogassa legjobb barátnojét, Mrs. Bloxbyt, a lelkész feleségét. A két no jobban nem is különbözhetett volna megjelenésében. Mrs. Bloxby ódivatú, „asszonyos” ruhákat hordott: nyáron hosszú, bo szoknyát és blúzt, télen elnyutt gyapjúholmit. A haja barna, a szeme szelíd, a keze gyönyöru volt. Agatha kerek arcán két maciszem pislogott. A bore nagyon szép volt, csillogó barna haját rövidre vágva hordta. Eltekintve kissé széles derekától, jó alakkal büszkélkedhetett, a lába egyenesen lenyugözo volt. – Jöjjön be, Mrs. Raisin – tárta ki az ajtót a lelkészné –, épp most foztem kávét. Leülhetünk a kertben. – A vezetéknevükön szólították és magázták egymást, ez régi hagyomány volt az idoközben kimúlt Hölgyegyletben. Agatha elhelyezkedett a napfényes kert egyik karosszékében. Az alacsony kokerítés mögött már a templomkert terült el, mohos sírköveivel arra emlékeztetve az ötvenes évei elején járó detektívet, hogy az élet bizony gyorsan elszáll. Mrs. Bloxby megjelent egy tálcával, rajta kávé, egy tányéron sütemény. – Ma reggel sütöttem – kínálta. – Borzasztó szívesen megkóstolnám, de nem tehetem – intett Agatha bánatosan. – Ez a sok tespedés rögtön meglátszik a csípomön. Ó, a fenébe is! – kapott fel végül egy süteményt, és beleharapott. Mrs. Bloxby aggódva nézett a barátnojére. Arra gondolt, aligha imádkozhat Istenhez, hogy küldjön egy megoldanivaló ügyet Agatha számára, mert az óhatatlanul valami bajjal járna valakinek. A férje gyakran panaszkodott, hogy az emberek milyen elképeszto dolgokért képesek imádkozni, de Mrs. Bloxby úgy vélte, miért ne próbálnák meg, hiszen még az is lehet, hogy meghallgatásra találnak. A Scotland Yard egyszer kijelentette, hogy bizonyos emberek szinte felpiszkálják a gyilkosokat. De azt Mrs. Bloxby el sem tudta volna képzelni, hogy kohajításnyira Carselytol él egy özvegy, aki akkora gyulöletet képes szítani maga körül, hogy aláírja vele a halálos ítéletét, s ezzel Agatha Raisinnek szolgáltat egy új, megoldandó esetet. Mrs. Gloria French Piddleburyben lakott, egy elbuvölo faluban a Cotswoldsi-dombság völgyei közt megbújó régi házak egyikében. Pirospozsgás, vidám természetu, festett szoke hajú özvegy volt, és érdes hahotái gyakran kísérték a beszédét. Széles szája folyton mosolyra húzódott, felette halványkék szem uralta az arcát. Nemrég költözött Cotswoldsba Londonból, és nagy erovel vetette bele magát a vidéki életbe. Rendszeresen sütött a Nok Jótékonysági Szervezetének, kihordta az Egyházi Híreket, adománygyujto partikat rendezett a régi templom felújítására… Egyszóval, fáradhatatlannak tunt. Gloria nádfedeles házát fakazettás ablakok díszítették. Ezt a közelmúltban csináltatta meg, mivel úgy gondolta, a sima üvegablak nem elég, nos, hagyományos. A kert virágözönében muanyag kerti törpék orködtek. Bent, a konyhában és a nappaliban rézedények és lószerszám-díszek függtek mindenfelé. Néhány kezdetleges vízfestmény lógott a falakon, lévén Gloria amator muvész. – Ha nagyon jól viselkedik – szokta mondogatni épp aktuális vendégének –, magának adom az egyik képem. – De a hálátlan falubéliek abban reménykedtek, hogy sohasem lesznek méltóak a képekre. Fényes anyagból készült, szuk ruhákat hordott, alattuk testhez tapadó kombidresszt, ami kolbászforma megjelenést kölcsönzött neki. Gloria eltökélte, hogy újra férjhez megy. Kíméletlenül üldözte azt a néhány facér férfit, aki a faluban elérheto volt, kivéve Jerry Tarrantot, az önkormányzat elnökét, aki egyszer ezt a megjegyzést tette a Gloriát belengo illatfelhore: – A parfümöt csak akkor kéne érezni valakin, ha megállunk a közelében, nem akkor, amikor hatvan mérföld per órával húzunk el mellette – mivel Gloria mindennap tetotol talpig befújta magát L’Air Du Temps-mal. Mindenki reménykedett benne, hogy a túlbuzgó hölgy majd lehiggad, hozzá voltak szokva ugyanis, hogy az új beköltözok mindjárt szervezkedni kezdenek, és belevetik magukat a „falusi életbe”, vagyis amit ok annak hisznek. A plébánost, Guy Enderburyt azonban boldoggá tették Gloria erofeszítései. A no nemcsak hogy csinos kis summát gyujtött össze a templom felújítására, de felolvasott az idoseknek, és bevásárlóutakra is furikázta oket. A plébános elképzelni sem tudta, miért olyan népszerutlen a hölgy, úgyhogy meg is kérdezte errol a feleségét. – Olyan nyomulós, de nemcsak errol van szó – felelte Clarice. – Folyton kölcsönkér mindent, és nem adja vissza. Amikor a tulajdonos szól neki, hogy ideje visszaadni, amit elkért, esküdözik, hogy az az övé. Csakugyan így állt a dolog. Általában nem drága holmikról volt szó: hol egy teáskanna, hol egy késkészlet landolt Gloriánál. Ha nem lett volna olyan ijeszto jelenség, nem is adtak volna neki többet kölcsön semmit, de ahogy megállt a falubeliek ajtaja elott, azok inkább beadták a derekukat, csak szabaduljanak tole. Miközben Agatha Mrs. Bloxbyval kávézott, Gloria még egyszer kihúzta széles száját vörös rúzsával, és elindult Peter Suncliff háza felé. Peter nyugdíjas mérnök volt és özvegyember. A magas, eros férfi a hatvanas évei elején járt, markáns arcát suru fehér haja hangsúlyozta ki még jobban. Ajtót nyitott, és ránézett Gloriára. – Mi az? – vakkantotta kurtán. – A plébános meglátogatott, és kifogytam a sherrybol – közölte Gloria, és megpróbált beslisszolni Peter mellett a házba, de a férfi elállta az útját. – Gondoltam, esetleg kölcsönkérek egy üveggel. – Felesleges kérnie – felelte Peter. – Még nyitva a vegyesbolt, vagy elfelejtette? Sherryt is árulnak. Vagy ezt is elfelejtette? – Azzal bevágta a no orra elott az ajtót. Gloria megrökönyödve fordult meg. Aztán arra jutott, hogy a férfi talán félénk típus, és nem meri kimutatni a valódi érzéseit. Épp elindult, amikor Jenny Soper szólította meg. Jenny maga is özvegy volt, alacsony, kecses, jó alakú, griberlis kerek arccal, göndör fekete hajjal. – Ó, Gloria – kezdte –, emlékszik, hogy kölcsönkért tolem egy csomag lisztet? Nem bánja, ha visszakérem? – Hogy mi? Ja, hogy az! De hát mit számít egy csomag liszt barátok között? – Nem vagyunk barátok – felelte Jenny. Gloria rá se hederített, és ment tovább a vegyesbolt felé. Jenny a nyomába eredt. – Közlöm magával – kiáltotta Jenny –, hogy követelem vissza a lisztet! Vegyen egyet most, és adja ide! – Pillanatnyilag nincs nálam annyi pénz – vetette oda Gloria. – Most komolyan, Jenny! Egész kivörösödött! Micsoda cirkusz egy nyavalyás csomag liszt miatt. – Maga egy tarhálós tehén! – förmedt rá Jenny. – Bárcsak valaki kinyírná! – azzal elviharzott. Gloria végignézett a megdöbbent vásárlókon a boltban. – Drága Jenny – ingatta a fejét Gloria. – De nem tehetsz róla, a menopauza furcsa dolgokat muvel az emberrel. – Ahhoz túl fiatal – szólalt meg az idos Mrs. Tripp. – Menopauza, persze. Maga pedig ne jöjjön hozzám még egyszer felolvasni, hallotta? Gloria megütközve nézett rá. Az a temérdek óra, amit olvasással töltött ennél a büdös vénasszonynál! – Mi több – folytatta Mrs. Tripp, és elorecsoszogott a két botja segítségével –, úgy saccolom, maga viszont már rég túl van a változókoron. Gloria alig hitt a fülének. Az ötvenes évei elején járt, és büszke volt rá, hogy vagy tíz évet letagadhatna. Körbenézett az árgus szemekkel figyelo...