Bányai D. | A vér jogán | E-Book | www.sack.de
E-Book

E-Book, Hungarian, 336 Seiten

Reihe: Gold Book

Bányai D. A vér jogán


1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-459-0
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 336 Seiten

Reihe: Gold Book

ISBN: 978-963-426-459-0
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection



Bányai D. Ilona legújabb regényében a nagy sikeru Boszorkánykör hosnoinek sorsát viszi tovább. A tokaji várban, Szapolyai Imre udvarában élo Rózsa egyre magabiztosabban forgolódik a nemesi körökben, hamarosan a kis Terkát és az elítélt gyilkos Gedo feleségét, Pannát is sikerül beajánlania úrnoje szolgálatába. Közben Budára levél érkezik Mátyás királyhoz II. Pál pápától, melyben a katolikus egyház feje a husziták elleni hadjáratba szólítja a királyt. Mátyásnak régi elszámolnivalója van két éve elhunyt elso felesége, Katalin apjával, Podjebrád György cseh királlyal, így igent mond a felhívásra.
Annus, a javasasszony egy nap kis lovascsapatot lát vendégül szerény tisztásán, és éles szemét nem kerüli el a Tokajba tartó társaság egyik furcsa tagja. Tudva, amit tud, úgy intézi, hogy a fiatal nemes felfigyeljen Rózsára. Ám szinte ezzel egy idoben érkezik a hír Tokajba és a környékbeli falvakba: a gyilkos Gedo megszökött az erdélyi sóbányákból, és hazafelé tart, hogy bosszút álljon azokon, akik rabságba juttatták...
Az országos politika és az egyéni sorsok útjai Tokaj mellett keresztezik egymást, felforgatva hoseink életét, nem várt szenvedést, de örömöt is hozva gazdagra és szegényre egyaránt.

Bányai D. A vér jogán jetzt bestellen!

Autoren/Hrsg.


Weitere Infos & Material


1. fejezet
Annus
A keskeny erdei úton vágtató lovast egész csapat orangyal vigyázhatta, hogy még a nyeregben tudott maradni, és a lova sem törte lábát az egyenetlen talajon. Nem is igazi úton, csupán egy szélesebb csapáson vágtatott, ahol a vadak járását kicsit kiszélesítették a favágók taligái meg a farönköket húzó igavonó állatok patái. A lovon ülonek, bár nem volt nagy termetu, surun be kellett húznia a nyakát, néha az utolsó pillanatban, nehogy egy-egy alacsonyabbra belógó ág kioltsa a szeme világát vagy letaszítsa a nyeregbol, de látszott, hogy nem eloször jár erre. A hátasa is ismeros biztonsággal, szinte irányítás nélkül követte az alig látható ösvényt egy kis tisztásig, ahol látszólag véget ért. A vékony lovas hátravetette tüske tépte poros, szürke köpenyét, és leugrott a nyeregbol. Kantáron vezetve a lovát az irtásszéli bokrokat félrehajtva, egy szinte láthatatlan csapáson sietett tovább, be, az Öregerdo mélyébe. A környék lakói közül nem sokan merték volna követni, hiszen az erdorol még a legkisebb gyerekek is tudták, hogy a boszorkányok és lidércek tanyája Az öregasszonyok is csak suttogva mertek mesélni róla a fonóban vagy tollfosztáskor. Senki nem merte megkockáztatni a lelki üdvét, de még azt se, hogy hírbe hozzák ezzel a gonosz hellyel. A sietos látogatón nem látszott félelem. Otthonosan mozgott a fák között, kikerülve a kanyargó ösvény akadályait. Egy pillanatra megállt, amikor a távolban kakukk szólalt meg, magában számlálta a hangokat, amirol azt tartják, elárulja, hány évig élhet még, aki meghallja. Amikor a madár elhallgatott, fejét csóválva, szapora léptekkel folytatta az útját. Az erdo mélyén megbúvó kunyhójában Anna, a környék tudós asszonya elgondolkozva térdelt az egyetlen igazi bútordarab, a hasított deszkából ácsolt láda elott. A láda teteje nyitva állt, feltárva tartalmát az elmélázó asszony elott, aki jó ideje meg sem mozdult már, szeme a semmibe révedt, akárha nem is ezen a világon lenne. A kezében apró tárgyat szorongatott, ujjaival néha önkéntelenül végigsimított rajta. Végül nagy sóhajtással visszatette a ládába, lecsapta a fedelet, és letakarta egy kopottas szürke szottessel, amitol a bútor alig látszott a földbe vájt fal elott. Az asszony nehézkesen feltápászkodott és megnyomkodta fájó derekát. Nagyot nyújtózkodott, szinte ropogtak a csontjai, pedig rózsás arca, sima bore még fiatalnak mutatták. Csak amikor elindult a kunyhó ajtaja felé, akkor látszott, hogy a háta ferde, eltorzult csontjai fél oldalán púposan domborodtak. A kunyhóból kilépve az ajtó melletti rönkasztalon lévo komozsárba beledobott egy fatálból maréknyi szárított, aprított fakérget, egy vászonzsákocskából magvakat, egy másikból szárított leveleket szórt hozzá, és elkezdte összezúzni a keveréket. A mozsártöro duhogása elnyomta az erdo mindennapos zajait. Amikor befejezte, és a porrá tört orvosságot óvatosan, nehogy egy szem is kárba menjen, átöntötte egy kis borzacskóba, szokatlan mozgolódás ütötte meg a fülét. A tisztás túloldalán eddig békésen legelészo ozsuta fejét felkapva hallgatózott, aztán gidájával együtt eltunt a bokrok között. A fák közül csörtetés, visítás hangja hallatszott, és pillanatok múlva elobukkant a megriadt vaddisznócsalád. A koca hangos röffenéseivel hívta maga után csíkos malacait, aztán oket is elnyelte az erdo. –?Hát titeket meg mi lelt? – Anna tunodve nézett a menekülo állatok után. Fülelt egy percig, aztán belépett a kunyhóba, és leakasztotta az ajtó melletti szögön lógó csupa folt, szakadozott köpenyt. –?Biztos, ami biztos! – mormolta maga elé. A hosszú évek alatt, amióta itt élt erdei magányában, hozzászokott, hogy idonként magában beszéljen. Úgy érezte, jobban tud így gondolkozni, de az is lehet, hogy csak jólesett néha emberi hanggal megtörni a csendet. Magára kanyarintotta a köpenyt úgy, hogy a fejét is befedje, az arcát is takarja, csak a két szeme látszott ki a fekete rongyok közül. Ezt az álruhát használta, ha veszélyt érzett, vagy idegen járt erre, ettol az álcától rémülten menekült, aki meglátta. Annus most is, mint mindig, jókedvre derült, amikor eszébe jutott, hogy harmadéve a pap szakácsnoje, Mári úgy megijedt tole, hogy menekültében belegabalyodott egy tüskebokorba, úgy kellett levagdosni róla a szúrós ágakat. Azóta se jött elhajtóteáért! Vajon már nem üzekedik, amióta a pap kitette a szurét, vagy tán megjött a változása? Elég idos már hozzá! Magában kuncogva kuporodott le a rönkasztal mellé, és várta azt, aki felriasztotta a vadakat. Az erdo egyre surubb lett, végül annyira szorosan összefonódtak az ágak, hogy már a lovat vezetve sem tudott tovább menni. Körülnézett, kiválasztott egy vastagabb gallyat, és kikötötte a hátast, de úgy, hogy a ló ki tudja magát szabadítani, ha baj van. Nem húzta szorosra a kantárt, mert tudta, az okos állat akkor sem kóborolna el, ha nem köti meg. Megsimogatta a ló bársonypuha orrát, pár halk szóval megnyugtatta, és tovább indult. A nagy fákat errefelé fokozatosan felváltották a cserjék, végül a suru csipkebokrok és a ritkás lombok között egyre jobban beszurodo napsugár jelezte, hogy tisztáshoz érkezett. A javasasszony kunyhójával szemben lépett ki az erdobol. Az éles napfény elvakította, kezével be kellett árnyékolni a szemét, hogy szétnézhessen. Észrevette a feketébe öltözött, rongyos rémalakot, de nem látszott, hogy megijedt volna tole, inkább fürge léptekkel megindult feléje. Annus felemelkedett ültébol és ledobta magáról a fekete boszorkányjelmezt. Kitárt karral, mosolyogva állt, amíg a látogató odaért. –?Nahát, de jó, hogy látlak! Olyan régen jártál nálam, hogy azt hittem, már el is felejtettél a nagy jó dolgodban! – szólt tettetett haraggal, évodve a vendéghez. –?Téged? Na, ezt várhatod, míg térdig no az orrod! – dobta le köpenyét a látogató nevetve, és szelesen átölelte a javasasszonyt. –?Hadd nézzelek! Ej, de megváltoztál! – mérte végig az erdolakó tetszéssel a karcsú alakot a finom borcsizmájától a feje búbjáig. Volt is mit nézni rajta! A bo, szürke köpeny egy gyönyöru, fiatal lányt takart. A fitos orrú, bogárszemu, cakkos ajkú szépséget karcsú, formás alakja, büszke tartása magasabbnak láttatta a valóságosnál. Göndör, fekete hajzuhataga szabadon omlott a vállára, szinte teljesen eltakarta a merész kivágású, csinos ruha felso részét. –?Igazi úri kisasszony lettél, Rózsám! – karolt bele a javasasszony a lányba. – Gyere, mesélj, mi szél hozott! Remélem, jó hírt hoztál! Itt maradsz nálam éjszakára? – záporoztak a kérdései. – Fozök egy kis varázsteát! – rákacsintott a lányra, aki erre elnevette magát. –?Bizony, jó is lenne! Igaz, a legutóbb is galiba lett belole – mindkettojüknek eszébe jutott az elozo nyári Szent Iván-éj, amikor a kalandok a füvesasszony teájával kezdodtek, és végül valamennyiük sorsát megfordították. A lány, csinos ruhájával mit sem törodve levetette magát a földre. – Nem is gondolnád, hogy hiányzott már az erdo, a mezo! Néha úgy érzem, odaadnám a puha ágyamat, ha helyette meghemperedhetnék a szép zöld fuben, vagy egy halom illatos szénában! Néha úgy érzem, alig kapok levegot, mintha agyonnyomnának a kofalak! Kivált most, nyáron, amikor minden csupa virág, a madarak énekelnek… Bezzeg a várban nem hallani, csak az emberek zsongását, katonák parancsszavát. Na, és a szagok! Az öregtorony dohos levegoje, a kovácsmuhely füstje, ami megszorul a várudvaron… –?Hiszen erre vágytál mindig! Kastélyban laksz, van szép ruhád, puha ágyad, finom ételeket eszel, úgy élsz, mint egy igazi kisasszony! Inkább fáznál, éheznél a kunyhóban, mennél a konda után az apáddal mezítláb, mint régen? Égetne a Nap, verne az eso? Elfelejtetted már, hogy milyen volt? Rózsa nem válaszolt. Mit is mondhatott volna, hiszen tudta, hogy igaza van Annusnak. A faluszéli kondás lányaként nott fel, otthontalan, nincstelen csavargóként. Egész gyermekkorában faluról falura jártak apjával és nagyanyjával. Ahol szükség volt kondásra, ott egy idore megtelepedtek, persze csak úgy szegény módra. Félig földbe vájt, paticsfalú, nádtetos kunyhóban laktak, mindig csak a falu végén, ahol megturték oket. Ha volt mit, ettek, ha nem volt, koplaltak. Kislány korában arról álmodozott, hogy kastélyban lakik, szép ruhája, cipoje van, és mindennap kalácsot eszik. Elmosolyodott. Milyen kis ostoba voltam! Elképzeltem, hogy várkisasszony vagyok, akiért eljön a herceg aranypatkós, fehér lovon, elvisz a kastélyába, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Aztán, mire felnottem, már tudtam, hogy az is nagy szerencse lenne, ha egy parasztlegény feleségül kérne. Találtam is egyet, aki elvett volna, de a vagyonért mással házasodott össze. Szerencsémre! Megborzongott. Eszébe jutott az egész szörnyu történet. Gedo, a hutlen, aki ütötte-vágta a hozzá kényszerített feleségét, késobb még a saját szüloanyját is, végül gyilkosságba keveredett, és haláláig tartó rabságra ítélték a sóbányákban. Mintha ezer éve történt volna, pedig alig egy esztendeje! Micsoda...



Ihre Fragen, Wünsche oder Anmerkungen
Vorname*
Nachname*
Ihre E-Mail-Adresse*
Kundennr.
Ihre Nachricht*
Lediglich mit * gekennzeichnete Felder sind Pflichtfelder.
Wenn Sie die im Kontaktformular eingegebenen Daten durch Klick auf den nachfolgenden Button übersenden, erklären Sie sich damit einverstanden, dass wir Ihr Angaben für die Beantwortung Ihrer Anfrage verwenden. Selbstverständlich werden Ihre Daten vertraulich behandelt und nicht an Dritte weitergegeben. Sie können der Verwendung Ihrer Daten jederzeit widersprechen. Das Datenhandling bei Sack Fachmedien erklären wir Ihnen in unserer Datenschutzerklärung.