Cseke | Csiglemez¿ | E-Book | www.sack.de
E-Book

E-Book, Hungarian, 320 Seiten

Reihe: Gold Book

Cseke Csiglemez¿


1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-477-4
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 320 Seiten

Reihe: Gold Book

ISBN: 978-963-426-477-4
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection



Valamikor a Kr. u. 800-as évek második felében, a Kárpátok délkeleti vonulatai között egy csendes kis pásztorfalu lakói egy sebesült, hatalmas termetu, lángvörös hajú harcosra találnak. Meggyógyítják, befogadják, s mikor a harcos, szokásaikkal ellentétben nem elfut az idonként rájuk töro haramiák elol, harcba is szállnak mellette.
Egy alkalommal azonban nem haramiák érkeznek, s a jámbor pásztorok hamar megfutnak a mokány kis lovakról ördögi pontossággal nyilazó, egyszeru öltözetu katonák elol. A vörös hajú harcos elesik a csatában, siheder fiát magával viszik a lovasok.
A fiú, akinek elrablói a Veres Keménd nevet adják, új otthonra lel a székelyek között. Barátokat és ellenségeket szerez, kiverekszi magának az elismerést, ám amikor ifjú csikósként Bolgárországba indul, hogy az utazók elbeszéléseibol megismert arab lovat szerezzen magának, még nem is sejti, milyen veszedelmet szabadít népére.
S ha ez nem lenne elég, a székelyek vezetoi egy nap kihirdetik, hogy szövetségre léptek távolról érkezo rokonaikkal, a hunok végleges hazát kereso leszármazottaival, az Álmos és Árpád vezette törzsszövetséggel, és tizenötezer harcossal vonulnak küzdelmük megsegítésére...
Cseke Lajos egyedülálló hangulatú és hangvételu történelmi regénye rendkívül élvezetesen és lebilincseloen mutatja be a honfoglalás kori székelység és a környezo népek szokásait, mindennapjait és élet-halál harcait.

Cseke Csiglemez¿ jetzt bestellen!

Autoren/Hrsg.


Weitere Infos & Material


1. FEJEZET
Azt mondják, amikor az ember meghal, szemei elott lepereg egész élete. Ezt az élok mondják. Nem, ez egyáltalán nem így van, de hát ok honnan is tudhatnák. A halál csak egy pillanat, ott az embernek már nincs semmire ideje, nemhogy a múlton mélázgasson. Csak mint egy szúnyogcsípés, míg odacsapsz, addig tart, vagy még annyit se, míg lelkedet kitépik hitvány testedbol. Csupán egy pillanat, és kész, míg megszunik bánat és boldogság, fájdalom és szenvedély, szinte minden. Szinte. Csak a szeretet marad, mert abból amennyit gyujtöttél életed során, azt… Ennyi a halál, semmi több, nem értem, miért félnek úgy tole az emberek. Ha már túlélted a születést, nincs okod a haláltól félni. Mert a születés az igazán kegyetlen dolog. Azt hiszed, elleszel a világ végezetéig csöndben és nyugalomban, soha nem fázva és éhezve, aztán váratlanul hopp, kipréselnek anyád méhébol, mint fejtett babot a hüvelybol. Aztán ott fekszel egy pokrócon tehetetlenül, fázol, tüdodet vasekeként szántja a friss, hideg levego, és ordítasz, ordítasz torkod szakadtából. Míg csak bírod szusszal, vagy meg nem szán egy jótevod, és rátesz anyád mellére. Igen, anyja melle tud már csak vigaszt nyújtani a gyermeknek. Hidd el, barátom, a megszületéshez képest semmiség a halál, semmi olyan, amitol bátorságod fikarcnyit is meg kellene csappanjon, ha valami nagy veszedelemben tenned kell a dolgod. Életem a Kárpátok keleti szegletében kezdodött. Akkoriban a hegyen kicsi pásztornépek éltek, attól keletre harcos sztyeppeiek, nyugatra pedig annyiféle, hogy számukat se tudom. Az idegenek nem is olyan rég még azt mondták, hogy vámpírok és más szörnyetegek birodalma, mert megretten az, ki könnyen élheto vidékekrol érkezik e zord szirtekkel és sötét rengetegekkel teli szegletébe a világnak. A vándor olykor napokig járhat, míg megfáradt lovaival emberlakta vidékre téved, s borjú nagyságú, acsargó szelindekek rohannak elé, ha vészjósló fellegek elol menedéket kér egy pásztor szerény kunyhójában. Tündérkert, mondják mások. Mondják, akik itt születtek, s itt élt nagyapjuk is, és azok nagyapja is. Mondja ezt, ki beleszületett ebbe a csodába, hegyek és völgyek játékába, erdo és mezo mámorító illatába, friss patakok csobogásába és sziklák közt csapódó, sások közt surrogó, füzek alatt fodrozó folyók ezernyi kanyarulatába. Aki gyermeke e tájnak, az gombát lel a rengetegben, s menedéket talál a lomb alatt, hová eso elol behúzódhat. Nyáját vigyázza a szirtrol, birkózva játszik a szelindekkel, de vérszívóból sem látott szúnyognál nagyobbat soha életében. Ó, Erdély, mennyi a titkod! S amennyi a titok, annyiféleképpen gondolnak rád az emberek. Leginkább székelyek lakják e vidéket, mióta Csaba, Atilla király kisebbik gyermeke keletre szaladt – mondják ok, a székelyek. És mondanak még mást is, hogy Csaba majd visszajön, ha kell, és visszajön másodszor is, de ha harmadszor is vissza kell jöjjön az égbol, akkor jön vele mind az a rengeteg katona, kiknek fáklyái csillagként ragyognak szerte az éjszakában, és onnantól kezdve nem lehet bántódása székelynek, míg világ a világ. Mert ez áll a székely emlékezetben, és akkor az úgy is kell legyen. Mert ahogy volt, azt úgy adták át az apák a fiaiknak, s azok az o fiaiknak, s azt így tudja ma is minden székely. És ha valaki mást mondana, csak legyintenek, hogy: „ó, be nagyon tudja, tán o vót ott?” És ezen csak kacagnak, mert hogy is lehetett volna ott bármelyik székely is abban a régi világban. De bizony, hogy volt. Mert ott volt akkor is ugyanez a faragás a fán. S a hímzés a ruhán, és ha érton faggatod, bizony mesél mindketto. Beszél a mellyes, amit a férfiak furcsamód oldalt gombolnak, már senki sem tudja, miért. S a székely harisnya, ami igen nagy találmány, és azóta van, mióta ember ül a lovon. És mesélnek a táncok, az énekek, és mesél maga a szó, mert efféle dallamos beszédet nem lehet máshol hallani, talán csak a tündérek országában. És ha ezt a sok okosságot mind meghallgatjuk és helyére tesszük, mint egy mozaik darabkáit, megszületik a nagy igazság a székelyekrol. Megszületik, de nem papírlapon, hanem itt benn, a lelkünkben, székely emberek lelkében, magyar emberek lelkében. Ez a mi igazságunk a székelyekrol, és nem engedjük elvenni soha, kapaszkodunk belé, hozzánottünk, mint fa a gyökeréhez. És ugye, mire menne a fa gyökere nélkül? A nevem Veres Keménd. A Kárpátok keleti oldalában születtem még azelott, hogy Árpád magyarjai bejöttek volna a medencébe. Egy dús füvu völgyecskében állt szülofalum, ahová akkoriban nemigen járt se uraság, se idegen, de farkas is, csak ha elverték a falkától. Itt kezdodött az én életem, s a történet, amit most elmesélek neked. Kacagni fogsz, tudom, és csak legyintesz majd, hogy ó, ezt te jobban tudod, másképp van ez a te könyveidben. Meglehet. Én viszont ott voltam. A völgy felol kelt a nap, s a virradat korán keltette a falusiakat. Estére pedig a szirteknél bukott le, s jelezte, hogy ideje még utoljára a jószág után nézni, hogy aztán mielobb körbeülhessük a házban a tüzet, és falatozva, szöszmötölve, a nap történéseit mesélve lassan elcsendesedjünk és fekvohelyünk után nézzünk. Ott még más volt a nevem, úgy hívtak, hogy Vuk fia Borya. A faluban patak csörgedezett, melynek két oldalán a kis házakat a földbe ásták, és tetonek nehéz rönköket raktak, és azt is földdel fedték, nehogy a medve szétszedje. Szerteszét csirkék szaladgáltak, itt-ott sovány kutyák várták, hátha kerül valami a fazék aljáról, és lelkesen rohantak vadászni, ha valahol patkányt vagy másféle férget sejtettek. A házak mögött veteményes, azon túl kicsi árpaföldek, odafönn az erdok közti gyepfoltokon pedig birkák legeltek százszámra. Nekünk mindent a birka adott, ami csak kellett az élethez. Abból volt a túró, a savó és igen gyakran hús, ha lesántult némelyik öreg anyabirka, vagy kikezdte egy ragadozó. Birka adta a ruhát, amiben jártunk, a bocskort, ami lábunkat melegítette télen, de a köpönyeget, a takarót és a derékaljat is, amit árpaszalmára terítettünk a ház földpadlóján. Birka adta télre a harisnyát, bár nyáron inkább jártunk vászongatyában, amihez az asszonyok lent vetettek a patak partján. A birkák hoztak lüktetést a falu életébe, ahogy az évszakok váltakozásával együtt egymást váltották a teendok. Tavasszal, nyírás után napsütötte szélárnyékban tartottuk az anyákat, és aggodalommal figyeltük, hogy ha ikreket ellettek, mindkét báránynak jut-e elég tej. Késobb már az egész hegyoldalon birkáink legeltek hónapokig, a férfiak és legények többsége a nyájat orizte, fejték az anyákat, és csinálták a túrót. Az asszonyok minden negyedholdat követo napon jártak föl hozzájuk élelemmel, és hozták le a túrót, bort és friss húst. Akik a faluban maradtak, azok a mezon dolgoztak, szénát gyujtöttek, fát vágtak, a házakat javítgatták, vagy más kézmuvességgel foglalkoztak, ki mihez jobban értett. Osz közepén aztán ismét lejöttek a juhok, és kis idore nagy vidámság költözött a faluba, míg tartott a várva várt nagy összetalálkozás öröme, és az a sok árpalepény és sült birkahús, amivel a falusiak megkoronázták a lejövetelt. Közben elokerültek a furulyák, és a pásztorok nagy büszkeséggel mutogatták egymásnak, hogy miket faragtak odafönn, míg a nyájat orizték, és szaporázták a régi és új dallamokat, melyeket féltett hangszereikbol csaltak elo. Szóltak a furulyák, a bocskorok simára taposták a földet kinn a tuz körül, és ez így ment estérol estére, míg minden juh és kecske védettebb helyre nem jutott a hegyrol, s közben olyan csípossé és nyirkossá vált a levego, hogy az emberek már szívesebben maradtak kis, meleg házikóikban, mint odakinn. S míg égett a tuz, és volt egy kis világosság a kunyhókban, elokerült a sok fonni- és szonivaló, hogy ekkor se csupa haszontalansággal teljen az ido. Kicsi, csöndes, békés nép volt a miénk, arra sem méltó, hogy a kor írástudói följegyezzék nevét, s így hírül adják az utókor számára. Nemigen volt, mit érdemes lett volna innen elrabolni se, hacsak a legényeket és lányokat nem rabszolgának. Az viszont ritkán fordult elo, mert a rablók ellen volt egy fegyverük: a lábuk. És ha jöttek a rablók, futott mindenki, amerre látott, fel a hegyekre, az erdobe. Az erdon ismertünk minden bokrot, minden fát, a likakat a sziklában, a zergecsapásokat az ormokon. Ha egyszer oda elértünk, nem volt az a haramia, aki megfogta volna bármelyikünket. Így aztán nem nagyon jöttek se rablók, se katonák, mert nem volt miért. Ha mégis jöttek, hát találtak pár fazék túrót, sajtot, meg néhány lyukas birkabort, de mindez sovány dézsma volt a sok fáradozásért, míg a nedves szurdokokon keresztül felértek kis hegyi falunkba. Mérgükben néha felgyújtották a csuröket, házakat, már ami nem volt teljesen földdel fedve, aztán elmentek. Hiába jöttek, egyszer mindig elmentek. A falubéliek meg fentrol figyelték oket, s aztán a veszély elmúltával lassan visszatértek feldúlt falujukba. Nagy kár sosem volt, hamar helyreállt minden, s az emberek folytatták megszokott, lassú, nyugalmas életüket. Csak apám, Talált Vuk, o nem volt idevalósi. Apámra egy pásztor talált lejjebb az út közelében....



Ihre Fragen, Wünsche oder Anmerkungen
Vorname*
Nachname*
Ihre E-Mail-Adresse*
Kundennr.
Ihre Nachricht*
Lediglich mit * gekennzeichnete Felder sind Pflichtfelder.
Wenn Sie die im Kontaktformular eingegebenen Daten durch Klick auf den nachfolgenden Button übersenden, erklären Sie sich damit einverstanden, dass wir Ihr Angaben für die Beantwortung Ihrer Anfrage verwenden. Selbstverständlich werden Ihre Daten vertraulich behandelt und nicht an Dritte weitergegeben. Sie können der Verwendung Ihrer Daten jederzeit widersprechen. Das Datenhandling bei Sack Fachmedien erklären wir Ihnen in unserer Datenschutzerklärung.