Green Nyári titkok

1. Auflage 2018
ISBN: 978-615-5760-86-0
Verlag: Ulpius Baráti Kör
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 400 Seiten

Két forró nyár, két sorsfordító titok
1998. június. A huszonhét éves Cat Coombs vergodik. Londonban él, újságíró, és durván
bulizik. Amikor megismerkedik igazi apjával, akirol addig mit sem tudott, olyan hibákat követ
el, amelyekért súlyos árat fizet - elveszíti azoknak a noknek a reményteljes barátságát, akik
életében eloször tárt karokkal fogadták. És ettol kezdve minden megváltozik.
2014. június. Cat elégtételt akar adni azoknak, akiknek fájdalmat okozott. Elhatározása
Nantucketbe, a gyönyöru New England-i szigetre viszi, hiszen még mindig ott élnek azok a
nok, akiket egykor a családjának nevezett. Ámde nem tudja, hogy nekik, az apja törvényes
lányainak, a féltestvéreinek is megvannak a maguk titkai. Amikor pedig a múlt ütközik a
jelennel, Cat kénytelen szembenézni élete legsötétebb dolgaival, és leleplezni valaki
bosszúszomját.
Felemelo, és megindító történet egy fiatal no küzdelmérol önmagával, az alkohollal és a kapcsolatteremtéssel.
Jane Green, a világ egyik legnépszerubb írónoje az elso oldalaktól magával ragad, és szenvedélyes érzelmi utazásra visz a lélegzetelállító befejezésig.
'Nagy tiszteloje vagyok Jane Greennek.Igazán lebilincselo olvasmány.'
Marian Keyes
'Jane Green a noi irodalom királynoje.'
Glamour
'Gyengéd, szellemes, csípos, és bölcs.'
Sophie Kinsella

Autoren/Hrsg.

Green, Jane

Leseproben

Egy
London, 1998 Amióta csak az eszemet tudom, mindig úgy éreztem, hogy nem illek teljesen a többiek közé, nem vagyok olyan, mint mindenki más. Biztosan ezért lett belolem író. Totyogós kisgyerekként az óvodában, aztán az elemi iskolában mindenkivel barátságos voltam, de sosem tartoztam a csoportba. Kívülállóként figyeltem. Örökösen figyeltem. És észrevettem mindent: hogyan képes egy sanda pillantás jóval többet elmondani
a szavaknál; hogyan képes egy kecses kis kézzel eltakart suttogás egy álló hétre kiborítani valakit; és miként szárnyalhat a lelked órákig, néha napokig, ha a megfelelo lány a kello idoben nyújtja feléd a kezét. Tisztában voltam vele, hogy más vagyok. Minél idosebb lettem, annál inkább tökéletlenségnek tunt ez a másság. Nem voltam elég szép, vagy elég vékony, vagy egyszeruen elegendo. Nem tudtam szavakba önteni, kiskoromban biztosan nem, pusztán néztem azokat a filigrán, tökéletes, népszeru lányokat, és azt akartam, mégpedig kétségbeesetten, hogy én is közéjük tartozzam, az a kislány legyek, akit tornaórán mindig elsoként választanak a csapatokba, nem pedig az, aki utoljára marad. Kamaszkoromban én lettem az a lány, akivel beszélni akartak a fiúk. A bizalmukba avattak, hogy kiderítsék, miként érhetnék el, hogy a legjobb barátnom, Olivia érdeklodjön utánuk. Ilyen jó barát voltam, még akkor is, ha mindegyik srácba fülig belezúgtam. Adam Barrett esetében két hónapig szottem az álmokat. Miként fedezi majd fel – a szobám padlóján ülve, miközben a Police szól a lemezjátszómon –, hogy az álmaira nem Olivia a válasz, miként veszi egyszer csak észre, hogy milyen selymes a hajam (ábrándozáskor mindig selymesebb volt), milyen különleges zöld a szemem, telt az ajkam, és ébred rá, hogy mesésen gyönyöru vagyok (persze nem voltam), és nem is érti, miért nem tunt ez fel neki korábban. Adam Barrett után Danny Curran következett, majd Rob Palliser és Ian Owens. Egyetlen ábrándom se vált valóra, végül tizennégy évesen fölfedeztem egy nagyszeru módszert, amellyel enyhíthetem az érdemtelenekre pazarolt, megannyi beteljesületlen álmodozás fájdalmát. Gary Scott pizsamapartit rendezett a házukban. A fiúk a hatalmas galéria egyik oldalán aludtak, a lányok a másikon. Mindenki röhejesen viselkedett, mivel ez volt az elso koedukált pizsamapartink. Visszatekintve, alig hiszem el, hogy a szülok rábólintottak erre – a tizennégy-tizenöt évesek dühöngo hormonjai ugyebár –, de úgy vélem, azt gondolták, jó gyerekek vagyunk, és voltaképp felügyelték a bulit. A szülok is eljöttek a maguk kis összejövetelére. A felnottek nevetése meg az összecsendülo poharak hangja eljutott hozzánk a kert végébe, ott bömbölt a lemezjátszó, egy kecskelábú asztalon pedig pattogatott kukorica, tömérdek muanyag pohár és limonádé sorakozott. Akkoriban Ian Owensbe voltam belezúgva. Nagyon jó barátom lett, persze o is Oliviához akart közel kerülni, aki azon az estén Paul Johnsonnal ácsorgott a fa alatt, frissen melírozott, szoke haja arany függönyként omlott a jobb vállára, s fejét oldalra hajtva nézett föl Paulra, mesésen kék szemével. A kertben mindenki tudta, csak ido kérdése, és a srác megcsókolja. Ian ki volt borulva. A földön ülve halkan beszéltem hozzá, bátorítottam, közben meg azon imádkoztam, hadd legyek én a második választás, azért fohászkodtam, hogy felém hajtsa a fejét, ajka gyöngéden súrolja az enyémet, és az este hátralévo részében a karjában tartson. – Ezt hoztam – mondta az oldalára bökve, ahol egy üveg vodka bújt meg a kabátja alatt. – Mi van? Mi az, hogy hoztad? Honnan? –?A garázsban találtam. Nyugi. Rengeteg van még ott. Senki nem fogja észrevenni. Kérsz? – Egy magányos sarok felé biccentett a fák árnyékában, ahol nem láthattak meg. Naná hogy kértem. Bármit megtettem volna, csak kicsivel tovább magam mellett tarthassam Ian Owenst, hátha meggondolja magát Oliviával kapcsolatban, és belém szeret. Felálltam, s ahogy lesöpörtem a fenyotüskéket a farmernadrágomból, nedves, fuzöld színu foltot vettem észre az új 501-esemen. Együtt vásároltuk Oliviával, aztán hozzájuk mentünk beavatni a fürdokádban. Az o farmerja pici volt, és döbbenetesen jól festett, ahogy lefolyt a lábán a víz. Az enyém úgy lifegett a bokám körül, mint vitorla a szélben.
A derekam karcsú volt, a combom viszont vaskos, ezért nagy méretet kellett vennem, hogy beleférjek, vagyis a derekánál szorosra kellett húznom egy övvel, lefelé pedig óriási volt. Sosem néztem ki úgy ruhában, mint szerettem volna. Kaptam egy új kockás blúzt a Camden Marketbol, azt imádtam, és fekete ceruzával festettem ki a szememet. Új frufrum alól kikandikálva – két napja nyírtam le –, füstösnek és szexinek tunt a szemem, a zöld kiragyogott a fekete festékbol. Tetszett a külsom, ámbár ez csak ritkán fordult elo. Talán amolyan „elso” lesz számomra a mai este. Talán Iannek tetszeni fog a külsom. Követtem Iant a kert végébe, a frissen ültetett ligethez, ahol elovette az üveget, belekortyolt, majd fintorgó ábrázattal tüstént kiköpte az italt. – Jézusom, ez undorító! – Továbbadta nekem az üveget. Persze nem akartam inni belole, hogy is akarhattam volna megkóstolni, amikor láttam, hogy Ian milyen képet vágott, másrészt viszont már nem visszakozhattam. Óvatosan vettem el tole a palackot, nagyot kortyoltam belole, a vodka égette a torkomat, aztán még két kortyot ittam. – Huha! – Ian visszavette az üveget, ezúttal sikerült lenyelnie az italt. Perceken belül más embernek éreztem magam. Eltunt a szégyenlos, félszeg, suta kamasz, s egy szexi szirén lépett a helyébe. Domborulataim, amelyeket mindig rémesen utáltam, hirtelen a szexualitás megtestesítoi lettek, új frufrum csábító függöny, amely mögül tutajos szemmel pisloghattam ki. Testembol a kezembe és a lábujjaimba áradt szét a melegség, valami finom bizsergés, miközben elvesztettem a gátlásaimat, és flörtölni kezdtem Iannel. Legnagyobb döbbenetemre válaszolt, már nem ácsorogtunk félszegen egymás mellett, hanem fejünket összefont karunkra támasztva a füvön hevertünk – reméltem, jól utánzom Oliviát, amikor hajamat az egyik vállamra vetettem –, és mindketten kuncogtunk, miközben oda-vissza járt közöttünk a palack. – Tényleg szép vagy – szólalt meg váratlanul Ian. Már nem vigyorgott, hanem felém hajtotta a fejét, ajka az enyém felé araszolt, kezdett lecsukódni a szeme, s az enyém is. Csókolóztunk! A szívem pedig majd szétrobbant. Ez volt minden, amirol álmodoztam: keze a hajamat cirógatta, én átkulcsoltam a hátát, alig hittem el, hogy hozzáérhetek ehhez a fiúhoz, akit oly régóta imádok, hogy átölelhetem, a szájába csúsztathatom a nyelvem, és boldogan hallgathatom a zihálását. Aztán hanyatt döntött, rám feküdt, a nyakamat csókolgatta, miközben a csillagokat bámultam, és tudtam, ha ma este halnék meg, boldogan végezném be. Bármit megtettem volna, hogy egész éjszaka tartson ez a pillanat. Zajt hallottunk, felénk közeledett valaki, és Ian, mintha áramütés érte volna, fölpattant rólam, rám sem nézett, úgy tett, mintha csak iszogattunk volna, semmi több. Mintha egy tort forgattak volna meg bennem, olyan volt a csalódás, mert egész este még a közelembe sem jött. Mégis mit tehettem volna? Megjátszottam, hogy marha jól érzem magam, és miért is ne éreztem volna, hiszen az új legjobb barátom, a vodka, pazar érzéseket keltett bennem. O talán eltünteti ezt a sajgó fájdalmat, a vodkától újra gyönyörunek fogom érezni magam. Egy ideig muködött. Táncoltam, nevettem, próbáltam más fiúkkal flörtölni, hátha féltékennyé teszem Iant. Emlékszem, hisztérikusan röhögtem valamin, aztán minden átmenet nélkül iszonyú zokogásban törtem ki. Utána nem emlékszem semmi másra. Ez volt az elso találkozásom a piával, az önkívülettel, és azzal, hogy milyen hatással lehet az alkohol az életemre. Gyönyöruvé varázsolt, mégpedig oly módon, amit máskor nem éreztem. Magabiztossággal töltött el, ami mindig is hiányzott belolem. Az alkohol segített beilleszkednem. És ha úgy végzodött az este, hogy reggel nem tudtam rá visszaemlékezni, hát akkor mi van? Valószínuleg sosem követtem el égbekiáltó vétségeket, vagy nem tettem olyan szörnyu dolgot, ami miatt örökre kiközösítettek volna. Sot, a pia megerosítette a hírnevemet, éspedig nem félszeg, magányos lányként, aki mindig kívülálló volt, hanem a buli középpontjaként. Hamarosan mindenki tudta: a parti nem indul be, amíg Cat meg nem érkezik. Az egyetemen valamivel nagyobb gond lett az ivászat. Felnotté érésem idején a szüleim nem voltak különösképpen jelen az életemben, de rosszul gondoljátok, nem otthon ittam, hanem akkorra tartogattam a piálást, amikor elmentem otthonról. Amúgy is elég csalódást okoztam apámnak, nem kellett újabb okot adnom, hogy segítsen megértenem, o nem ilyen gyereket akart. Anyám egy évig au pairként Gerrards Crossban dolgozott, akkor szeretett bele apámba, és...