E-Book, Hungarian, 352 Seiten
Reihe: Gold Book
Nemere Királyi páncélban
1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-401-9
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection
E-Book, Hungarian, 352 Seiten
Reihe: Gold Book
ISBN: 978-963-426-401-9
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection
A Zsigmond-trilógia könyveiben megismert Zádor fia Zádor kalandjai egy új sorozatban folytatódnak. Hosünk, aki Luxemburgi Zsigmondot szolgálja az 1390-es években, most már mint gróf kerül elénk, kit ofelsége minduntalan nagyon különleges feladatokkal bíz meg.
Amikor a nagy nikápolyi csatavesztés után Zsigmond külföldre menekül, távollétében Zádornak a király ellen szövetkezo fourakat kell szemmel tartania. A fiatal gróf elott lassan feltárulnak azon idok magyar és külföldi politikai játszmái, az idegen és hazai érdekek ütközése, számos úr emberi gyarlósága, árulása, sot összeesküvése Zsigmond ellen.
Zádor elobb egyedül, aztán már Zsigmond aktív részvételével küzd a déli liga és az idegen uralkodót pártoló urak ellen. Elsonek sejti meg, hogy az urak legszívesebben megölnék a királyt - és azt kérdi: miért ne teremtsünk ehhez egy jó alkalmat? Tervét orültségnek tartják, elsosorban maga a király, ám végül mégis megvalósítják. Az 'orvok', az idegen bérgyilkosok, akiket a déliek Zsigmond ellen küldenek, vajon sikerrel járnak-e? Megölik-e a magyar királyt, vagy...?
Hosünk mindent megtesz azért, hogy a Magyar Királyságot tovább vezethesse az eroskezu uralkodó. Hogy az ünneplo tömeg a tereken ismét kiálthassa: Vivat Sigismundus Rex! Éljen Zsigmond király! - akkor is, ha Zádor maga ezért nagy árat fizet.
Autoren/Hrsg.
Weitere Infos & Material
Délidon
Négy napig ment a csapat. Reggeltol délig, majd pihentek és ettek, aztán ismét lóra szálltak és haladtak alkonyatig. Akkor táborhelyet kerestek, tuzifát szedtek, katlan alá gyújtottak. Úr és szolga, férfi és fehérnép ugyanazt ették. Még tartott az egyre szikkadó cipókból, mik zsákokban, pótlovak hátán vészelték át a déli verot, a ritka futóesoket, az éjszaka huvösét. A fáradtság belopózott az emberekbe, meglapult izmaikban, részükké lett. Klára és szolgálóleánya éppen úgy érezte, mint a hallgatag férfiak, kik mind egy szálig tudták: zokon nem vehetik. Ez vele jár az élettel. Estefelé a combjukban érezték lovaik hátát, a nyereg keménységét, a fájdalmat. Kiket orségbe állítottak, szívesen járkáltak a tábor körül, lábukat egyenesítve. Az ötödik nap reggelén, mire minden ló hátán nyereg lett, Zádor gróf kis beszédet tartott. –?Azért jöttünk ide, hogy elfoglaljuk feleségem, Klára grófné örökségét. Az apja és anyja után, kik már jó ideje elhaltak, maradt itt egy birtok, mi aporfalvi Rába Demeter úr után most ot szolgálja majd. Ama patak, min tegnap este gázoltunk át, jelzi a birtok határát. Mindössze öt faluról vagyon szó, miknek neve: Fejérfo, Aporfalva, Béli, Csárka és Somlyófalva. Gyertek utánam! Ennyi volt a beszéd mindössze, és a legények nyeregbe lendültek. Az, ki közülük utolsónak vitte el lovát a táborhelyrol, még gondosan eltaposta a tuz helyét, körülnézett, nem felejtettek-e ott valamit, majd társai után igyekezett. Ják haladt legelöl, figyelt erosen. Eszébe jutott Jób, a nyomolvasó; biz ha itt lenne, sokat mesélhetne az utakon elszórtan látható nyomokról. Neki elég csak egy pillantás, hogy tudja, itt talján kereskedo haladt keskenyebb kereku kocsijával és két lovas szolgájával, míg maga a kereskedo a kocsiján ült. Vagy hogy amott falusi legények hajtottak nyár végi, a legelokön kövérre hizlalt teheneket a patakhoz itatni. Ják is igyekezett olvasni a nyomokból, de tudta, nyomába sem érhet Jóbnak, ki most a gróf úr budai házát orzi a feleségével és kis porontyával. A patakot követve hamarosan házakat pillantottak meg. Szegény emberek lakhattak itt, hisz a házak félig a földbe süllyesztve álltak, minek télidon volt némi haszna, ha ama lakóhelyet alulról az anyaföld melege is futötte. Nem tellett fazsindelyre sem, inkább csak a rozs szalmájából fonott zsúp fedte oket. A kerek teto közepén füst gomolygott elo. Vagy nyolc-tíz ilyen házból állott a falu. A lovasok közeledtére élénk ugatásra fakadtak a kutyák, a riasztás elocsalta az embereket is. Szegényes öltözetu, kicsit ijedt férfiak és nok lesték félve a közeledo lovasokat. Csak az nyugtatta meg oket, amikor meglátták Klárát. A fiatal no meg a szolgálólány azt jelentette, hogy nem rablók ezek a marcona férfiak. A noi nyereg még azt is sugallta nekik – ha életükben eloször láttak is ilyent –, hogy ama hölgy nem akárki lehet. Éles szemük rögtön felfedezte már messzebbrol is, hogy a mellette lovagló férfi ruhája nem afféle szorehagyó abaposztó, mit ok hordtak kényszeruségbol, lévén az a legolcsóbb anyag. Látták, hogy finom kelmébol készült, és a férfiú sujtásos dolmánya is uraságra vallott. Nem szaladtak, nem rejtoztek el, de látszott a szemükön, hogy nem bíznak az idegenekben. Ennyi lovast, kikrol nem tudni, honnan jönnek és hová tartanak, sohasem láttak egy idoben. Hát persze hogy tartottak tolük. Zádor látta, hogy összébb húzódnak, a férfiak szélrol, a nok középen. És gyerekek mindenfelé, nagy, csillogó szemu gyerekek bámulták a lovasokat, a kardjukat, íjukat. –?Aggyisten! – köszöntötte oket. Mert az ildomosság azt követeli: az köszönjön elsonek, ki az utat járja, így üdvözölje azt, ki otthonában van. Ják körbe figyelt, nehogy csapdába essenek. Vagy fölösleges volt az óvatossága? A parasztok egyike, bizonyára a legöregebb a faluban, kinek szavára a többiek is adnak, kalapját levéve meghajolt. –?Üdvözlünk, uram, bárki is légy. Zádor Jákra nézett, az o tiszte másoknak bemutatni ot. Nem illendo az, ha egy nemesúr maga mondja el magáról, kicsoda. És bár Zádor maga is egy ugyanilyen faluban született és nott föl, most már új szokások szerint élt. Ják szava messzire harsant. –?Kit magatok elott láttok, nemes Zádorffy Zádor gróf úr, és felesége, Klára grófné. Mi e falunak neve? –?Csárka ez, jó uram – hajolt a paraszt még mélyebbre, és látták a jövevények, hogy társai is követik a mozdulatot. Csak egy ifjú legényke, kinek még bajsza sem serkent, tán tizenhat tavaszt láthatott eddig, állott a szélen és meron bámulta a jövevényeket. Nem hajtott fejet. Zádor tekintete átsiklott rajta, de megjegyezte. –?Úgy tudom, van erre még négy másik falu is. –?Jól tudod, uram. Ezek itt mind Rába Demeter úré voltak egykoron. Klára nyugtalanul mozdult. Egykoron? De Zádor nem veszítette el a fejét, az arcán nem látszott érzelem, amikor tovább kérdezosködött. –?Egy dénár lészen válaszod ára, hát jól figyelj… Ki most eme öt falu meg a hozzá tartozó földeknek ura? –?Mióta Rába úr meghótta magát, a felesége meg a kisleánya eltuntek e vidékrol, kik mondhatni kegyetlen rablók kezébe kerültek és biz ok is meghaltak, immáron egy rokonuk, Csépán fia Lorinc úr lakja az aporfalvi udvarházat. Zádor nyelt egyet. Klárára nézett, az meg vissza rá, és bizony még Ják is ugyanarra gondolt. Megismétlodik-é az, ami Zádorvárott történt? Idegenektol fegyverrel kell visszafoglalni a birtokot? Zádor ezt nem szerette volna. De harminc esztendeje alatt megtanulta, hogy a sors nem úgy szokott fordulni, ahogyan azt az emberek szeretnék. Meg aztán ki így, ki meg amúgy szeretné, és túl sok a széthúzó akarat. –?Aztán miféle ember az a Csépán fia Lorinc? A paraszt arcán látszott, nagy kínban van. Egy idegennek meséljen a gazdájukról? És ha ezen idegen úr is Lorinc barátja, ki ilyen orv módon szeretné tudni, mit gondolnak a birtokon élok az urukról, mindez nagyon is látszott az arcán. Zádor egy dénárt vont elo, odadobta. –?Halljam az igazat. Lorinc urat sohasem láttam, e földön sem jártam még, nem vagyok se barátja, se ellensége. Ennyi szó és a pénz elégségesnek bizonyult, hogy megoldja a paraszt nyelvét. –?Biz nem jó urunk a Lorinc, gróf úr. Hajtja a parasztokat, mintha lelketlen igás állatok lennének. Sok gabonát követel rajtunk, robotba is kihajt minket, és adókkal is sanyargat. De még nála is rosszabb a fia, Pál úr, kitol minden leánynak, de még ifjabb asszonynak is félnie kell, és ki marhabor korbáccsal járja a falvakat, nem kímélve senkit. A korbács említése fájdalmas emléket ébresztett a férfiban. Klára is ránézett, és látta a pillantását. Kevesen tudják, hogy Zádor teste mindmáig és örökké viselni fogja egy kegyetlen korbácsolás nyomait. Amirol Klára asszony tudott csupán, ki olykor az éjszaka rejtekén, amikor férje közeledett hozzá, borzongva, de szerelemmel ölelte ura megkínzott testét. A hegek beborították az egész hátát, sot még a mellére is jutott belolük, hisz ott meg élve akarták ot megnyúzni ellenségei. Azon hetek óta Zádor grófot senki sem látta ing nélkül, a legnagyobb hoségben sem vetette le. A barátai és Klára tudták csak, miért van ez így. –?Aztán merre vagyon Aporfalva? – kérdezte a gróf. A paraszt készségesen mutatott napnyugat felé. Ama legény már ugrott volna elore, ami nem kerülte el Zádor figyelmét. –?Egy dénárt kap, ki mutatván az utat, odavezet minket. A gyerek akkor már széttaszigálta a többieket, és rohant elore. Magára vonta hát a gróf figyelmét. Zádor szeme összeszukült. –?Ki vagy, rohanós legényke? Többen nevettek, volt, ki legyintett. Zádor már tudta, ki lehet ez: árva gyerek, ki csak a falubeliek kegyébol élhet közöttük. Kit semmi sem tart itt, a többiek lökdösik, gúnyolják, kinevetik. Nem sokra becsülik. Egy taksáló pillantást vetett a gyerekre. Mintha egykorvolt önnönmagát látta volna. Miután apját agyonveretette a birtokos nemes úr, ot is alig-alig turték meg a falujában. Szabadulni akart, neki sikerült, mások meg örökre ott ragadtak. Hány száz ilyen faluban hány ezer ugyanilyen legényke élhet most is? –?Mikó vagyok, jó uram. – A legény nem volt alázatos, mint akiben van valami, amit o maga sokra tart. Zádor szemébe nézett: – Megmutatom az utat a gaz Lorinchez és még gazabb ivadékához, Pálhoz. Zádor csak egy pillanatig gondolkodott. Jákra nézett. –?Kapjon egy pótlovat, nyereg nélkül. A nyeregért kár lett volna, ha a legény megszalad valahol egy erdoben, hol jól ismeri a rejtekutakat, míg üldözoi azt sem tudják, hol járnak. A legény nem bánta, hogy szorén ülje meg majd a lovat – bizonyára itt, a faluban az igások hátára is csak így kapaszkodhatott fel. A falusiak nyerget csak vitézek, utazók, urak alatt láttak, ha láttak. A birtok nem volt túl nagy. Még azon a délelottön elmentek Fejérfo és Somlyófalva mellett. Délidon egy ligetes erdoben pihentek. A közelben volt a negyedik falu, Béli nevezetu. Odahallatszott táborhelyükre a kutyák ugatása. Azután mentek tovább, Mikó fél...




