Ng Kis tüzek mindenütt

1. Auflage 2019
ISBN: 978-963-405-973-8
Verlag: Európa Könyvkiadó
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 384 Seiten

Shaker Heights. Cleveland nyugodt, virágzó külvárosa, ahol a házak színétol a szabályos keresztutakon át a lakók sikeres életéig minden tökéletesen elrendezett. Itt él Mrs. Richardson négy gyermekével és ügyvéd férjével. Elena a környék mintalakója, helyi újságíró, és legfontosabb alapelve a szabályok betartása.
Ebbe az idilli kertvárosi buborékba költözik Mia Warren, a titokzatos fotómuvész és egyedülálló anya, valamint tinédzser lánya, Pearl, akik a Richardson családtól bérelnek házat, de rövid ido alatt már nemcsak albérlok lesznek, hanem a szomszéd gyerekek életében is fontos szerepet kezdenek el betölteni.
A rejtélyes múltú Mia azonban felbolygatja a gondos rendben élo közösség mindennapjait, amikor Richardsonék barátai egy kínai-amerikai kisbabát szeretnének örökbe fogadni, ám váratlanul felbukkan a gyermek igazi anyja. Drámai küzdelem kezdodik, amely megosztja a város lakóit, és végül Mia és Elena ellentétes oldalra kerülnek. Elena eltökélt szándéka lesz, hogy leleplezze a no titkait, de megszállottsága váratlan és visszafordíthatatlan következményekkel jár. És mindeközben egy családi házban egy szikra lángra lobban.
Regény a súlyos családi titkokról, az anyaság kegyetlen nehézségeirol, és annak a veszélyeirol, ha elhisszük, hogy a szabályok követésével mindig megakadályozhatjuk a katasztrófákat.
A Kis tüzek mindenütt megjelenése óta kitartóan szerepel a New York Times bestseller listáján, a legjobb szépirodalmi munek választották meg a Goodreads olvasói 2017-ben, és már több mint húsz országban keltek el a kiadás jogai. A regénybol Reese Witherspoon és Kerry Washington foszereplésével a Hulu készít sorozatot.

Autoren/Hrsg.

Ng, Celeste

Leseproben

1
Azon a nyáron Shaker Heightsban mindenki errol beszélt: hogy Isabelle, a legkisebb Richardson gyerek végül csak begolyózott, és felgyújtotta a házat. Tavasszal még a kis Mirabelle McCullough – vagy a másik oldalról nézve May Ling Chow – nevét pusmogták az emberek, de most új szenzáció akadt végre. Azon a májusi szombaton a Heinen’s szupermarketben bevásárlókocsit tologató vásárlók nem sokkal déli 12 óra után meghallották, hogy az életre kelt tuzoltóautók a kacsaúsztató felé száguldanak. Negyed egyre már négy állt csálé vörös sorban a Parkland Drive-on, ahol lángokban állt Richardsonék hat hálószobás háza, egy kilométeres körzetben mindenki láthatta a fák fölött suru fekete viharfellegként gomolygó füstöt. Késobb váltig állították az emberek, hogy ok már régen látták, hogy Izzynek nincs ki mind a négy kereke, hogy a Richardson családban valami nem stimmel, és amint meghallották a szirénát, tudták, hogy tragédia történt. Izzy akkor már persze rég eltunt, így ot senki sem tudta megvédeni, az emberek azt mondhattak – és mondtak is –, amit csak akartak. A tuzoltóautók érkezésekor és az azt követo percekben azonban senki sem tudta, mi történik. Szomszédok tömörültek a leheto legközelebb a rögtönzött úttorlaszhoz – a tuztol néhány száz yardra keresztbe leparkolt járorautóhoz –, és nézték, ahogy a tuzoltók lecsévélik a tömloket, komor ábrázatuk arról árulkodott, hogy pontosan tudják, mennyire reménytelen az eset. Az utca túloldalán a tavon úszkáló ludak a felfordulástól magukat cseppet sem zavartatva, fejüket a víz alá dugva kutattak hínár után. Mrs. Richardson az utat szegélyezo fasorban állt, világoskék pongyoláját szorosan összefogta a nyakánál. Bár már elmúlt dél, ot álmából riasztotta fel a füstérzékelo. Késon feküdt le, direkt aludt sokáig, azt mondta magának, megérdemli a viszonylag nehéz nap után. Elozo este az emeleti ablakból figyelte, hogy végre megáll egy autó a ház elott. A hosszú, félkör alakú kocsifeljáró mély patkóként ívelt az útpadkától a bejárati ajtóig, majd vissza – a házat jó száz láb választotta el az úttól, így aztán Mrs. Richardson nem látott tisztán, nyolckor már egyébként is majdnem teljesen besötétedett, még májusban is. De azért felismerte bérloje, Mia kicsi, rozsdabarna Volkswagen Rabbitjét, annak ragyogó fényszóróit. Kinyílt az utasoldali ajtó, kiszállt egy karcsú alak, az ajtót nem csukta be maga után: Mia kamasz lánya, Pearl volt az. Az utasteret úgy bevilágította a lámpa, mint egy kirakatot, de a kocsi szinte dugig volt tömve csomagokkal, Mrs. Richardson így csak Mia fejének halvány körvonalát, a no feje búbjára feltornyozott kócos kontyot tudta kivenni. Pearl a levelesláda fölé hajolt, Mrs. Richardson gondolatban hallotta, ahogy a levelesláda ajtaja halk nyikorgással kinyílik, majd visszazárul. Aztán Pearl visszapattant az autóba, becsukta az ajtót. Felvöröslött a féklámpa, majd kihunyt, és az autó eldöcögött a surusödo éjszakába. Mrs. Richardson megkönnyebbülten lement a levelesládához, és megtalálta benne a dísztelen karikára fuzött kulcsokat, levél nélkül. El is tervezte, hogy reggel átmegy a Winslow Roadra, benéz a bérloknek fenntartott házba, pedig tudta, hogy akkor már nem lesznek ott. Ezért engedélyezte magának, hogy sokáig aludjon, erre ott állt fél egykor a fák között pongyolában, a fia, Trip teniszcipojében, és nézte, ahogy porig ég a házuk. A füstérzékelo visítására ébredt; kirohant a szobából, Tripet, Lexie-t, Moodyt kereste. A füvön állva rádöbbent, hogy Izzy eszébe sem jutott, mintha már akkor tudta volna, hogy o tehet az egészrol. Minden szoba üres volt, mindegyikben benzin illata terjengett, és minden ágy közepén kicsi, pattogó tuz égett, mintha egy tébolyodott cserkészlány ütött volna tábort a házban. Mire Mrs. Richardson körülnézett a nappaliban, a társalgóban, a hobbiszobában és a konyhában, már gomolygott a füst, úgyhogy kiszaladt végre, és meghallotta a ház riasztója által értesített, máris közeledo tuzoltóautók szirénáját. Látta, hogy nem áll a kocsifeljárón sem Trip dzsipje, sem Lexie Ford Explorerje, sem Moody biciklije, no meg persze a férje szedánja sem. Mr. Richardson a szombat délelottöt rendszerint a munkahelyén töltötte, hogy elvégezze, amit hétközben nem sikerült. Fel kell hívni. Eszébe jutott, hogy Lexie, hála istennek Serena Wongéknál aludt. Azt nem tudta, Izzy hova mehetett. Azt sem, hova tuntek a fiai, és hogyan fogja megtalálni oket, hogy elmondja nekik, mi történt. * * * Eloltották a tüzet, és a ház – Mrs. Richardson félelmei ellenére – nem égett le teljesen. Az ablakok kitörtek ugyan, de a téglaváz nyirkosan, feketén füstölt, a teto nagy része is megmaradt, a vízözöntol halpikkelyként csillogtak a sötét palacserepek. A családot néhány napig nem engedik vissza, eloször a tuzoltóság szakértoinek meg kell vizsgálniuk minden egyes megmaradt gerendát, de még a füvön, a VIGYÁZAT feliratú sárga muanyag szalaghoz a leheto legközelebb állva is látni lehetett, hogy sok mindent nem lehet megmenteni. – Jézus Máriám! – hüledezett Lexie. Az autója tetején ült, az utca túloldalán parkolt le, a kacsaúsztató melletti füvön. Serenával még aludtak, egymásnak háttal a lány franciaágyán, amikor dr. Wong nem sokkal egy óra után megrázta a vállát, és odasúgta neki: – Lexie! Lexie, drágám! Ébredj fel! Telefonált az anyukád. A lányok hajnali kettoig beszélgettek – mint oly sokszor azon a tavaszon – a kis Mirabelle McCullough ügyérol, azon vitatkoztak, jól döntött-e a bíró, mi lett volna a helyes: az új szüloknek adni a gyermekfelügyeleti jogot, vagy visszaadni a kislányt az édesanyjának. – Nem is Mirabelle McCullough az igazi neve, most komolyan! – kiáltott fel Serena végül, majd mindketten dacos, zaklatott csendbe burkolóztak, amíg el nem aludtak. Most meg Lexie nézte a szobája ablakából gomolygó füstöt, az utcai homlokzatot, és gondolatban sorra vette, mi mindene veszett oda. Minden póló a komódban, minden farmer a gardróbszekrényben. Minden levél, amit Serena írt neki hatodikos koruk óta, ezeket egy ciposdobozban tárolta az ágya alatt, szoros háromszögbe hajtva; maga az ágy, a lepedo és a takaró is szénné égett. A rózsacsokor, amelyet a barátjától, Briantol kapott az iskolai bálon, és amelyet hiún felakasztott száradni, szirmai rubinvörösrol szárazvérpirosra sötétedtek. Az is hamu már csak. Lexie hirtelen rájött, hogy mivel vitt egy váltás ruhát Serenához, ennyivel jobban áll, mint a család többi tagja: a kocsi hátsó ülésén van egy sporttáska, benne egy farmer, egy fogkefe. Egy pizsama. A fivéreire pillantott, majd az anyjára, aki még mindig pongyolában ácsorgott a fák között, és arra gondolt: nekik szó szerint nem maradt semmijük, csak az, amit viselnek. A szó szerint Lexie egyik kedvenc szófordulata volt, mindig használta, akkor is, ha a helyzetet egyáltalán nem lehetett szó szerint értelmezni. Ez esetben kivételesen jobbára igaza volt. Trip a novére mellett ült, szórakozottan beletúrt a hajába. A nap már magasan járt, az izzadságtól kackiásan álltak a fiú göndör fürtjei. Trip a közösségi központnál kosarazott, amikor meghallotta a tuzoltószirénákat, de nem törodött vele. (Ezen a délelottön a szokásosnál jobban elkalandoztak ugyan a gondolatai, de igazság szerint egyébként sem foglalkozott volna a szirénázással.) Aztán egy órakor, amikor mindenki megéhezett, és úgy döntöttek, abbahagyják a játékot, Trip hazavezetett. Az is igaz, hogy még lehúzott ablakokkal sem vette észre a hatalmas füstfelhoket, csak akkor kezdte megneszelni a bajt, amikor meglátta, hogy az utcájukat lezárja egy keresztben álló rendorautó. Tíz percig magyarázkodott, mire végre megengedték neki, hogy leparkolja a dzsipet a házzal szemben, ahová Lexie és Moody már megérkezett. Életkor szerinti sorban ültek a kocsi tetején, mint a családi portrékon, amelyek eddig a lépcso mellett lógtak a falon, mostanra azonban hamuvá váltak. Lexie, Trip, Moody, tizenkettedikes, tizenegyedikes, tizedikes. Érezték maguk mellett az urt, amelyet Izzy, a kilencedikes, a fekete bárány, a flepnis hagyott maga után – bár akkor még mindannyian biztosak voltak abban, hogy az ur átmeneti lesz csupán. – Mégis hova gondolt? – motyogta Moody. – Azt még neki is tudnia kell, hogy ezúttal túl messzire ment, nyilván ezért szökött meg – mondta Lexie. – Ha visszajön, anyu megöli. – Hol fogunk lakni? – kérdezte Trip. Pillanatnyi csend állt be, elgondolkodtak a kérdésen. – Kiveszünk egy szobát – jelentette ki végül Lexie. – Szerintem Josh Trammellék is ezt csinálták. Mindenki ismerte a történetet: az akkor tizedikes Josh Trammell elaludt egy égo gyertya mellett, és leégette a szülei házát. A gimiben régóta pletykálták, hogy nem is gyertya égett mellette, hanem füves cigi a kezében, de a ház annyira kiégett, hogy ezt már nem lehetett megállapítani, Josh pedig makacsul kitartott amellett, hogy gyertya okozta a tüzet. A mai napig úgy emlegette Josht mindenki, hogy az a barom agyatlan, aki felgyújtotta a szülei házát, pedig ez évekkel ezelott történt, Josh azóta kiváló...