Vakulya | Vihar Erdélyben | E-Book | www.sack.de
E-Book

E-Book, Hungarian, 376 Seiten

Reihe: Gold Book

Vakulya Vihar Erdélyben

Nopcsa báró kalandjai az I. világháborúban
1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-464-4
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

Nopcsa báró kalandjai az I. világháborúban

E-Book, Hungarian, 376 Seiten

Reihe: Gold Book

ISBN: 978-963-426-464-4
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection



Vakulya Norbert az 1916-os erdélyi román betörést feldolgozó történelmi regényének fohose a kalandos életu báró felsoszilvási Nopcsa Ferenc (1877-1933) geológus, paleontológus, albanológus, hírszerzo, albán trónkövetelo és a Magyar Tudományos Akadémia levelezo tagja. Nevéhez fuzodik az elso magyarországi dinoszauruszlelet tudományos leírása.
1914 és 1916 között a magyar hadseregben fohadnagyi rangot viselo Nopcsa több tudományos és diplomáciai utat is tett Romániába, melyek során világos lett számára, hogy Románia egyik elsodleges stratégiai célja a súlyos nemzetiségi problémákkal küzdo Erdély elcsatolása az Osztrák-Magyar Monarchiától.
Miután többször figyelmeztette a hadvezetést a román betörés veszélyére, elobb felettesei engedélyével, késobb azok határozott tiltása ellenére többször is álöltözetben, román pásztornak vagy az osztrák-magyar seregbol dezertált román katonának kiadva magát figyelemmel kísérte a román csapatösszevonásokat és a hadvezetés szándékaira utaló jeleket.
Újabb figyelmeztetései ellenére az osztrák-magyar hadero nem tudta megállítani a román betörést, Nopcsáék családi birtokát, akárcsak a környékbeli területeket elfoglalták és kifosztották a román csapatok.
A Vihar Erdélyben a kalandos életu báró élettörténetének és az 1916. augusztus-októberi erdélyi betörésnek hu dokumentálásán túl egyedülálló betekintést nyújt a monarchiabeli Erdély nemzetiségi feszültségeibe, az osztrák-magyar politika és hadvezetés visszásságaiba és az egyszeru erdélyi emberek - magyarok és románok - hétköznapjaiba.

Vakulya Vihar Erdélyben jetzt bestellen!

Autoren/Hrsg.


Weitere Infos & Material


1914. november, Bukarest, Románia A közoktatásügyi minisztérium patinás nagytermét zsúfolásig töltötték Románia értelmiségének legjelesebb képviseloi. A tudósok és egyetemi oktatók mellett újságírók és politikusok koptatták a székeket, hogy a vetítovászonnál magyarázó férfi eloadását hallgassák. A figyelem fókuszában álló férfi frissen borotvált arcát rövid bajusz díszítette, barnába hajló szalmaszoke haja makulátlanul vált ketté. Vékony alkatán finom öltöny feszült, zsebébol kendo sarka kandikált, selyem nyakkendoje mellénye mögé bújt. Személyét a megkérdojelezhetetlen tekintély aurája lengte körül. Ha valaki épp csak idekeveredett, és meghallotta magabiztos, kissé talán fensobbséges hangját, választékosan fogalmazott román mondatait, bizony, nehezen hihette volna, hogy a katedrán magyar vendégeloadó áll, akinek érkezése és szereplése ellen – nemzetisége miatt – a bukaresti lapok élesen tiltakoztak. Senki sem tagadhatta azonban, hogy mondandója izgalmas, stílusa pedig magával ragadó. Nem is véletlen: Nopcsa Ferenc báró a tudományos élet jelentos alakja volt, a geológia és a paleontológia világhíru doktora, akit forradalmi elképzelései miatt világszerte az oslénytan úttörojének tartottak. Még érdekesebbé tette személyét, hogy gyakorta hátrahagyta az akadémikus köröket, hogy a világot járja; kietlen, ismeretlen vidékeket térképezzen fel és vakmero kalandokban kockáztassa az életét. Három eloadásán minderre kitért, saját készítésu diaképekkel illusztrálva mondandóját. Az oláh értelmiség képviseloi, akármennyire is szerették volna, nem engedhették hát el a fülük mellett Nopcsa szavait, mintha csak szélbe szórt hamu lenne. S minél többet hallgatták a bárót, a bennük élo magyargyulölet, melyet eleddig oly szívesen terjesztettek, szép lassan elhalványult. Az eloadásokat díszvacsorák követték, amelyeken egyre szívélyesebben látták a világhíru tudóst, és egyre közvetlenebbül cseréltek vele eszmét. Az utolsó eloadást követo vacsorán már szinte sorba álltak Nopcsánál, hogy koccinthassanak és szót válthassanak vele, a báró pedig örömmel, elbuvölo modorban válaszolt a felmerült kérdésekre, vonatkozzanak azok az oslénytanra és az Erdélyben feltárt leletekre, a férfi kalandos életére, vagy éppen a Monarchia külpolitikájára, különösen most, a háború kitörésével. Tudta Nopcsa is, hogy sokkal több forog kockán, mint hogy eloszlassa a magyarok iránti megvetést, melyet ekkortájt szinte tapintani lehetett az oláhok országában. Ebben a nemrég kitört új háborúban a Monarchiának szövetségesekre volt szüksége. Mintha minden ország a szikrára várt volna, sorra üzentek hadat egymásnak egy olyan konfliktus ürügyén, mely csak a Monarchiára és Szerbiára tartozott. S bár Románia egy évtizedekkel ezelotti szerzodés szerint a Monarchia szövetségese volt, mind ez idáig vonakodott nyíltan állást foglalni. Nopcsa bízott benne, hogy a románok hamarosan kiterítik elotte lapjaikat. Még az elso pezsgojét, de már a sokadik beszélgetotársát fogyasztotta, amikor két idosebb férfi jelent meg mellette, egy szmokingos és egy egyenruhás. Az egyetemi docens, aki az elmúlt percekben a Londonban töltött éveirol kérdezgette, futó pillantást vetett az érkezokre, majd egy gyors búcsút követoen eloldalgott. –?Doktor Nopcsa! – öltött nyájas mosolyt ovális arcára a szmokingos. A báró végigmérte a bajsza alatt somolygó férfit. Tudta, ki o: Ottokar Czernin gróf, a Monarchia romániai nagykövete, aki eloadásai elott még maga is indulatosan és ellenségesen fogadta. Nopcsa erolködés nélkül palástolta a róla alkotott véleményét; épp elég diplomatával találkozott már, hogy ne vágja mellbe a tolakodó képmutatás és a gerinctelenség. Czernin a mellette álló férfira mutatott: – Hadd mutassam be Alexandru Averescu tábornokot! Esetleg ismerik már egymást? –?Még nem. – Az egyenruhás röviden biccentett, a kezét nyújtotta, a báró pedig viszonozta a gesztust. –?Ha megengedik, kettesben hagyom önöket – lapogatta meg Czernin a báró hátát. – Biztosan találkozunk még! –?Ön nem pezsgozik, tábornok? – sodorta meg a bajszát fesztelenül Nopcsa, mintha nem is az oláh hadak vezérével beszélgetne. – Igazi orosz! Ellenségeink ugyan, de ehhez nagyon értenek! A báró kíváncsi volt, mit lép a tábornok a rejtett utalásra, miszerint az antanttal szövetséges Oroszország közös ellenségük, Averescu azonban nem erre reagált. –?Az alkohol eltompítja az elmét. –?Ez már igaz! – értett egyet Nopcsa, felemelve a kezében tartott poharat. – Milyen szerencsés, akinek olyan éles az elméje, hogy nyugodtan tompulhat! Kortyolt egyet. –?Önmagára gondol? – kérdezte a tábornok. – Olyan okos lenne, hogy nyugodtan ihat, míg a mi szintünkre kerül? Nopcsa szájában megsavanyodott a pezsgo. –?Ugyan! – eroltetett magára nyugodt mosolyt. – Semmi ilyesmire nem céloztam. Mondja, részt vett esetleg valamelyik eloadásomon? –?Volt szerencsém ideérni az utolsó végére. Különösen érdekesnek tartottam, amit az Osztrák–Magyar Monarchia lakóinak nemzeti megoszlásáról mondott. –?Hogy kevesebb mint a népesség negyede osztrák, és alig ötöde magyar? –?És hogy az emberek nagyobbik fele más anyanyelven beszél, mint ami a hivatalos. Hogy is gondolhatják, hogy egyben tarthatják ezt a monstrumot? Egyetlen izom sem utalt arra Averescu kecskeszakállas arcán, hogy kedélyeskedne. Nopcsa úgy érezte, jobb tisztázni, valamiféle furcsa humorú csevej vár rá vagy komoly szócsata. –?Az országomról beszél épp, amikor azt a szót használja: monstrum? –?Pontosan – szúrta a tábornok a tekintetét mereven a báróéba. – Én a nemzetállamokban hiszek, nem az eroszakkal egybeforrasztott birodalmakban. Ahogy a Római Birodalom, és mint minden más birodalom a történelem színpadán, úgy az önök Monarchiája is óhatatlanul szét fog esni. Az, hogy a trónörökös meghalt, csak eloszele a tragédiának. Nopcsát sok minden jellemezte, s a hazaszeretet mellett ott volt a sorban lobbanékony természete is. Most bizony szüksége volt néhány mély levegore, hogy huvösen reagálhasson. –?Ez is egy vélemény, tábornok. –?Meglehet. Az viszont nem vélemény, hanem tény, hogy a Monarchia peremvidékein még rosszabb a nemzetiségi megoszlás, mint az egészre vonatkoztatva. Nopcsa szeme összeszukült. Egyre kevésbé érezte barátinak az irányt, amerre a tábornok sodorta a beszélgetést. –?Megtudhatom, mire szeretne célozni? –?Erdélyre. A báró felvonta a szemöldökét. –?Erdélyre? Ha kérdése van, tegye fel bátran, én is ott születtem! Hátha tudok segíteni. –?Nincs kérdésem. Igényt tartunk Erdélyre. Ennyi. Nopcsa elhulve nézte a másikat. Beletelt néhány pillanatba, míg megtalálta a hangját. –?Tessék? –?Hagyjuk a finom cseverészést, doktor, sosem voltam jó benne. Legyünk nyíltak egymással! Ön nem puszta szeszélybol ad itt elo. Magát a Monarchia vezetése küldte ide, hogy puhatolózzon, és kiderítse a szándékainkat. Íme! Még nem hivatalos, de hamarosan azzá válik: Erdélyt kérjük azért, hogy önök mellett hadba szálljunk! Nopcsa felháborodásában a másik arcába akarta önteni a pezsgojét, ám végül erot vett magán. –?Skandalum! – rázta meg a fejét. – Ez egy botrányos álláspont, amely minden alapot nélkülöz! –?Minden alapot? Ugyan már…! A legutóbbi népszámlálás szerint Erdélyben az oláh nemzetiséguek vannak a legtöbben, a lakosság több mint fele. A román népnek Románia kebelén a helye! –?Az emberek harmada viszont magyar, és ezzel a második legnagyobb náció. Ráadásul az a föld történelmileg a miénk. Mi engedtük be oda az oláhokat! –?Épp ezért ajánljuk fel, hogy békében kiengedjük onnan önöket. Természetesen ezután jó szomszédként számíthatnak ránk. A báróban eltört valami. Haragja felülkerekedett józan eszén. –?Hogy képzeli ezt a pimaszságot?! – fakadt ki. – Tényleg azt hiszi, a Monarchia csak úgy odadobja Oláhországnak Erdélyt? –?Csak mondja el Bécsben, amit tolem hallott! Hadd szokják a gondolatot… A többit majd meglátjuk. –?Tábornok, tudnia kell, hogy vérig sértett! – húzta ki magát a tudós. – Ha a nagyapáink idejében élnénk, párbajra hívnám! –?Az érzelmei és indulatai önre tartoznak, báró. –?Egy percig sem maradok itt tovább! A legkorábbi vonattal elhagyom Bukarestet! –?Annál hamarabb átadhatja országunk üzenetét a feletteseinek! –?Átadom, tábornok, ne aggódjon, átadom! – nézett farkasszemet Nopcsa Averescuval. – De ne legyenek kétségei! Erdély sosem lesz a maguké! 1915. január, Bécs, Osztrák–Magyar Monarchia Ferenc József dolgozószobáját a rozsdabarna és a fehér uralta. Barnák voltak a szonyegek, a falikárpitok, a bútorok, de még a függönyök is, a nyílászárók pedig fehérek. A színek rangsorának harmadik helyére az...



Ihre Fragen, Wünsche oder Anmerkungen
Vorname*
Nachname*
Ihre E-Mail-Adresse*
Kundennr.
Ihre Nachricht*
Lediglich mit * gekennzeichnete Felder sind Pflichtfelder.
Wenn Sie die im Kontaktformular eingegebenen Daten durch Klick auf den nachfolgenden Button übersenden, erklären Sie sich damit einverstanden, dass wir Ihr Angaben für die Beantwortung Ihrer Anfrage verwenden. Selbstverständlich werden Ihre Daten vertraulich behandelt und nicht an Dritte weitergegeben. Sie können der Verwendung Ihrer Daten jederzeit widersprechen. Das Datenhandling bei Sack Fachmedien erklären wir Ihnen in unserer Datenschutzerklärung.