Severin A számuzött

1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-466-8
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, Band 1, 312 Seiten

Reihe: Sigwulf

Frankhon, Kr. u. 780
Sigwulf, a jelentéktelen szász herceg családját lemészárolja Offa, Mercia királya. Az Ördög jegyét viselo - felemás színu a szeme - Sigwulfot azonban nem merik megölni, inkább Károly frank király, a késobbi Nagy Károly udvarába számuzik. A fiatal herceg itt csak saját magára számíthat, miközben egyre nyomasztóbb jósálmaival is igyekszik megbirkózni.
Elnyeri Hroudland gróf, Károly nagyratöro és hatalmas unokaöccse barátságát - ám közben többször is megpróbálják megölni. Amikor egy véletlen folytán a birtokába került az Álmok könyve, egy az álmok értelmezésével foglalkozó, ritka szöveg, még Károly figyelmét is magára vonja. A könyv azonban csalóka útmutatónak bizonyul az árulások világában. Sigwulfot Hispániába küldik, hogy a szaracénok ellen kémkedjen, de hamarosan döntenie kell: újonnan szerzett szaracén barátaihoz legyen huséges, vagy Hroudland grófot segítse a dicsoség, az arany, sot a Szent Grál keresésében.
Sigwulf jóslatai sorra valóra válnak, de gyakran nem úgy, ahogyan számítanak rájuk, és a végso nagy csata felé sodródva egyre tisztábban látszik, kik a valódi ellenségei...

Autoren/Hrsg.

Severin, Tim

Leseproben

Elso fejezet
–?Fuss! Fuss az életedért, te bolond! – üvöltötte a férfi. O lett volna a testoröm és megesküdött apámnak, hogy védelmezni fog. Megragadott a karomnál fogva és megfordított, így a tekintetem elszakadt a katasztrófától. Erosen meglökött a lapockáim között, úgyhogy tennem kellett egypár lépést, hogy megtarthassam az egyensúlyom. Egy pillanattal késobb, megfogadva a saját tanácsát eltámolygott mellettem, nagy szökkenésekkel átszelte a gyepet, elhajítva pajzsát és kardját. Ott álltam ostobán, a fejem még mindig csengett valamilyen lövedék ütésétol, valószínuleg parittyako volt, ami eltalálta a sisakomat. A hátam mögül hallottam a merciaiak kurjantásait és kiáltozását. Az elso támadásukkal szétrombolták gyenge sorainkat. Az embereink többsége késekkel jött harcolni, bár ahogy fegyvereiket tartották, inkább azt a látszatot keltették, hogy sövénynyírásra használják oket, nem pedig a halálos pengeként, amirol a szász nép a nevét kapta. A többiek bunkókkal, botokkal és a tuzifa aprításához használt baltákkal felszerelkezve érkeztek. Néhányan íjakat és maréknyi nyílvesszot hoztak, amelyek inkább vadászatra voltak alkalmasak. Egyikük sem gondolt arra, hogy tartalék íjhúrt hozzon. Észrevettem egy embert, akinek egyetlen fegyvere egy cséphadaró volt. Apámnak sose kellett volna harcba indítani oket. Az volt a tervünk, hogy a hegygerincnél megállítjuk a merciaiakat. Kettos sorban, vállt vállnak vetve ordítottuk csatakiáltásainkat és lengettük szánalmas fegyvereinket sokkal inkább azért, hogy tartsuk magunkban a lelket, mint valódi kihívásként. Késo tavaszi, derült nap volt, a felhok árnyéka tisztán kirajzolódott a földön. A szél a távoli tenger sós illatát hozta magával és a családi zászlónkat lobogtatta – két fekete szarvas sárga háttéren. Apámnak sikerült kicsikarnia egy kis éljenzést az embereinkbol, ahogy fel-le lovagolt a soraink elott. De elég volt összehasonlítani az o vézna lovát a lejto lábánál várakozó merciai parancsnok robusztus csataménjével, hogy meglássuk a különbséget a felszerelésekben. Cyneric nagybátyám és a két bátyám elfoglalták a helyüket az élvonalban. Engem, mint a király legkisebb fiát, valamivel távolabbra állítottak, a hátvédhez. Az én feladatom volt, hogy irányítsam szánalomra méltó tartalékainkat, húsz öreg parasztot és ugyanennyi házi rabszolgát. Egyedül a lejto kedvezett nekünk. Arra számítottunk, hogy a merciaiak nem fognak felfelé támadni egy ilyen meredek domboldalon. De könyörtelenül törtek elore – dobogó, kurjongató, borborítású pajzsaikat nehéz vaskardjukkal ütlegelo harcosokból álló, borzasztó tömeg. Magabiztosak voltak, a tucatnyi gyozelem tudatában, amiket olyan jelentéktelen királyságok fölött arattak, mint apámé. Számbeli fölényben voltak hozzánk képest, legalább kétszer annyian. Még mindig kábán körbefordultam és körülnéztem. A merciaiak átgázoltak az embereink között, lezúzva minden ellenállási kísérletet. Egy férfi hátraesett, ahogy a merciai bronz pajzsdudor az arcába csapódott. Kardokat és dárdahegyeket láttam felemelkedni és lecsapni, ahogy levágtak vagy -szúrtak bárkit, aki a harc bármi jelét mutatta. Észrevettem egy földmuvest, aki épp múlt héten látogatta meg a nagytermünket, hogy kifizesse a tizedet. Lassan beszélo, hórihorgas ember volt. Fél fejjel magasodott a többiek fölé, és olyan fémsisakot viselt, mint az enyém. Isten tudja csak, hol találta, de nem vált nagy hasznára. Egy merciai kardforgató kicselezte, majd simán leengedte a pengét és rávágott a lábára. A férfi úgy bukott a földre, mint egy lehasított növény. Kétségbeesetten kerestem apámat, de nem láttam sehol. A zászlónk összegabalyodott a rúdja körül, és elore-hátra lengett. Másodpercekkel késobb lerántották és eltunt. Egy lovas nélküli ló eszelos, rémülettel teli tekintettel egyenesen felém vette az irányt. Felismertem az állatot, az idosebb testvérem lovagolt rajta. Biztos o is elesett. A merciaiak gyozelmi kiáltásai kezdtek elhalkulni. Kifogytak a levegobol. Az embereink itt is, ott is térdre estek, összekulcsolták a kezüket és kegyelemért rimánkodtak. Ezzel vége is volt a mészárlásnak, semmi értelme nem lett volna megsebesíteni a foglyokat, akikbol hamarosan rabszolga válik. Egy merciai, egy zömök harcos fémlemezekkel varrott borzekében észrevett engem. Ott álltam egyedül, dermedten a borzalmak tudatában. Szakállas arca kapzsi vigyorba torzult. Bizonyára feltunt neki a nyakamban lévo vékony arany nyaklánc csillogása, amit az elozo télen kaptam, mikor beléptem a tizenhatodik életévembe. Nem állt szándékában megosztani egy ilyen zsákmányt a társaival. Jó pár lépést megtett már, mire felfogtam, mi történik, és menekülni kezdtem. Remény nélkül rohantam. Gyerekként sose tudtam gyorsan futni. A bátyáim kigúnyoltak lomhaságomért, és aligha törodtek azzal, hogy üldözzenek, tudván, hogy a hajsza hamar véget érne. Most is ugyanez volt a helyzet. Hallottam a léptek dobogását mögöttem a füvön. Egyre hangosabb volt, ahogy a távolság csökkent köztünk. Hamarosan elakadt a lélegzetem és a térdeim sajogtak. Lazán felhelyezett sisakom csúszkált a fejemen, egészen addig, amíg már alig egyyardnyit láttam magam elott. Eldobtam a kardom, de túl késon vettem észre, hogy a pajzsom még mindig a bal alkaromra van szíjazva. Hiábavalóan megpróbáltam lerázni magamról, ám csak annyit értem el, hogy kibillentem az egyensúlyomból. Nem haladtam többet ötven yardnál, amikor tudatosult bennem a közeledo merciai jelenléte. Hallottam a zihálását és érzékeltem könnyu gyozelmét. Aztán valami kemény ütközött belém hátulról, és arccal eloreestem a napszítta földre. Leheletnyi verejtékszagot és cserzett bor illatát éreztem, amely keveredett az összezúzott fuszálak édes illatával, miközben nagy súly nehezedett a vállamra. Valaki a hátamon térdelt. A sisakom lerepült és akadálytalanul elgurult. Egy kéz markolt a hajamba és felrántotta a fejem. Egy szörnyu pillanatig azt hittem, a merciai kifeszíti a nyakam, készen arra, hogy elvágja. Aztán hirtelen elorelökött, mire a homlokom a földnek csapódott. Fájdalom áradt szét bennem. Erotlenül megpróbáltam arrébb kúszni, de a kéz szorosan markolta a hajamat, majd a merciai felemelte a fejem és másodjára is a talajhoz ütötte. Ezúttal nem álltam ellen. Örömmel fogadtam az elmémet elárasztó sötétség hullámát. Több mint egy hónapja tudtam, hogy ez fog történni. Még mindig arccal lefelé fekve tértem magamhoz. Valaki összekötötte a csuklóim egy darab nyersborrel. A fejem kemény és repedezett sárnak támaszkodott. Az arcomon lévo piszoknak olyan szaga volt, mint a csirkeürüléknek. Elnyomtam egy nyögést és felemeltem a fejem, hogy körülnézzek. Délután közepe volt, az ég be volt borulva és én a földön feküdtem apám nagyterme, a saját otthonom elott. Nagy csoport merciai gyult össze az épületnél, még mindig harci öltözékben. Viccelodtek egymás közt és sorra eloreléptek a földön felhalmozott tárgyak kupacához, majd kivettek egyet-egyet. Felismertem a sisakot, amit a csatában viseltem, és összeszoruló gyomorral az apám hosszú, díszített kardját. A jobbomon lévo férfi felügyelte a zsákmány felosztását. Magas, faragott faszéken ült, amely valamikor apám tiszteletbeli helye volt. A merciaiak biztosan kivonszolták a jobb bútorokat, mikor kifosztották a csarnokot. Az apám helyén ülo férfi középkorú volt, tömör, eros testtel és kerek vállakkal. Göndörített, fényezett haját gondosan feltornyozták a feje tetején. Még a korona nélkül is, amit a királyi pénzérméken lévo ábrázoláson viselt, könnyen felismertem Offát, Mercia királyát. Lehajtottam a fejem az udvar mocskába és összeszedtem a gondolataim. Apám kardjának a látványa megerosítette, hogy bizonyára meghalt a csatában. Kételkedtem benne, hogy a testvéreim túlélték volna. Az aranyláncom természetesen eltunt. Éreztem a horzsolást a torkomon, ahonnan a foglyul ejtom letépte. Mostanra már kétségtelenül a ruháiban rejtozött valahol. Eljátszottam a gondolattal, hogy elárulom, de arra jutottam, hogy semmilyen célt nem szolgálna. A gyoztesé a zsákmány. Tavaly osszel Offa küldött egy üzenetet apámnak, követelve, hogy ismerje el hubéruraként és fizessen adót. Amikor követelését visszautasították, Offa ezt ürügyként használva ránk tört. Viharvert királyságunk elobb meggyaláztatik, majd vagy Mercia hubérállamává válik, vagy teljesen Offa fennhatósága alá kerül, ami így is majdnem egész Angliát magába foglalja. Ezt már rég megálmodtam, élénk részletességgel: egy agancsos szarvas legelészett békésen egy dús réten, amikor egy hatalmas, veszélyesnek tuno bika egy róka által vezetve elotunt a távolban, a sötét erdobol. Ahogy a róka eloresietett pár lépést, a bika elszabadult. A szarvas elkésve felemelte a fejét, és agancsait használva megütközött a betolakodóval. A bika megtámadta és halálosan megsebezte áldozatát, miközben a róka vonyítva biztatta. Felébredtem, hideg verejtékben ázva, felismerve, hogy a sikolyok a sajátjaim voltak. Durva kezek rángattak talpra. Valaki – feltételeztem, hogy az a merciai harcos, aki elkapott – megragadott a könyökömnél fogva és egyenesen Offa...