Sidebottom Vas és rozsda

1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-467-5
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, Band 1, 344 Seiten

Reihe: A caesarok trónja

Egyetlen év alatt hat császár próbálta megszerezni a caesarok trónját
Kr. u. 235 tavasza
Hajnal a Rhenus mentén. Severus Alexander császár és anyja váratlan meggyilkolása véget vet a Severus-dinasztia uralmának és Róma négy évtizednyi stabilitásának.
A kiemelkedoen tehetséges katona, Maximinus Thrax az elso császár, aki a hadsereg soraiból kerül ki. Az acél és a vérontás embere, aki harcolni akar Rómáért.
A szenátorok ékesszóló beszédekkel méltatják az új császárt, de vajon valóban elfogadják caesarként a hajdani pásztorfiút? Az Örök Város utcáin pedig sokan pusztán azért imádkoznak, hogy ne hívják fel semmivel magukra a császár figyelmét.
Északon, miközben a barbárok ellen vívott könyörtelen háború gyorsan emészti a hadsereget és a kincstárt, a lázadás és a személyes veszteségek kétségbeesett lépésekre sarkallják Maximinust. Véres bosszúja már-már az orület határát súrolja.
Harry Sidebottom új sorozatának elso kötete egyszerre kifinomult és brutális világot mutat be, szilárd történelmi alapokra támaszkodva. Ez az intrikák, gyilkosságok, szenvedélyek és háborúk világa, ahol az emberek ölnek azért, hogy felülhessenek a caesarok trónjára.

Autoren/Hrsg.

Sidebottom, Harry

Leseproben

1. FEJEZET
Az északi határvidék Egy tábor Mogontiacum mellett Kr. u. 235, nyolc nappal március idusa elott Tartsatok meg kezetekben. A nap már felkelhetett, de nem sok bizonyítéka szurodött be a nagy sátor belso szentélyébe. Összes istenek, tartsatok meg kezetekben. A fiatal császár némán imádkozott, csak a szája mozgott. Jupiter, Apollonius, Krisztus, Ábrahám, Orpheus: vezessetek át biztonságban ezen a napon. Az istenek és istenségek szedett-vedett társasága közönyösen nézett rá a lámpafényben. Alexandrosz, Augustus, Magna Mater: vigyázzatok választottatokra, vigyázzátok a caesarok trónját. A házi istenek selyemmel elfüggönyözött kis szentélye mögül zaj hallatszott, mintha denevérek visítoztak volna, megzavarva imáját. Valahol a bíborban játszó folyosók és fülkék mélyén reccsenve eltört valami. A császári szolgák mind ostobák voltak – ügyetlenek, gyávák és ostobák. A katonák máskor is fellázadtak már. Ez a zavargás is meg fog oldódni, és utána azok, akik elfutottak a helyükrol vagy kihasználták a felfordulást, szenvedni fognak. Ha valamelyik rabszolga vagy szabados lopott, át fogják vágni a keze inait. Úgy majd nem lophat. Jó lecke lesz. A familia Caesarist állandóan fegyelmezni kellett. Severus Alexander császár felhúzta a köpenye egyik redojét lehajtott fejére, a mellkasára tette a jobb kezét, és ismét ráhangolódott az imára. Az elojelek már hónapok óta baljósak voltak. A legutóbbi születésnapján elszabadult az áldozati állat és a vére ráfröccsent a tógájára. Miközben kivonultak Rómából, egyszer csak kidolt egy osöreg, hatalmas olajfa. Aztán itt, a Rhenusnál az a druida no. Menj el. Nincs reményed a gyozelemre, és ne bízz a katonáidban. A prófécia szavai ott csengtek az elméjében. Vadas. Nec victoriam speres, ne te militi tuo credas. Gyanús volt, hogy a no latinul beszélt, de a kínvallatás sem derített fényt semmiféle rosszindulatú világi befolyásra. Viszont akárhogy is beszélt, az isteneket ki kellett engesztelni. Jupiternek ökröt. Apolloniusnak ökröt. Jézus Krisztusnak ökröt. Achilleusnak, Vergiliusnak és Cicerónak, az összes hosnek… Miközben sorra vette a fogadalmakat, Alexander csókot hintett az éppen említett szobra felé. Csakhogy ez nem volt elég. Letérdelt és díszes páncéljában kissé esetlenül teljes hosszában leborult a lararium elott. Az arca mellett észrevett egy arany fonalat a fehér szonyeg mintázatában. A szövet enyhe dohszagot árasztott. Nem o tehetett róla. Egyáltalán nem. Tavalyelott keleten beteg volt, akárcsak a vele lévo katonák fele. Ha nem rendeli el, hogy vonuljanak vissza Antiochiába, a perzsák mindannyiukat elpusztították volna; nemcsak a hátrahagyott déli sereget, hanem a fosereget is. Itt, északon, több helyen áttörtek a limesen. Az nem gyengeség, hogy tárgyalni kezdett némelyik barbár törzzsel. Semmi haszna nem lett volna egyszerre harcolni mindegyikkel. A nagylelku ígéretek és ajándékok rávehetik egyiket-másikat, hogy félreálljon, sot talán részt vegyen a testvérei elpusztításában. Ez nem azt jelentette, hogy elengedte a büntetésüket – éppen csak elhalasztotta. A barbárok nem ismerik a jóhiszemuséget, tehát a barbároknak tett ígéretek nem köteleznek semmire. Az ilyesmit nem lehet nyilvánosan kijelenteni, de legalább a katonák miért nem látják meg a nyilvánvaló igazságot? Persze a táborokból toborzott északi katonák maguk sem voltak sokkal jobbak, mint a barbárok, és a felfogóképességük is hasonlóan korlátozott volt. Ezért nem értették a pénzzel kapcsolatos dolgokat sem. Mióta Caracalla – aki talán az apja volt – megduplázta a katonák fizetését, teljesen kiürült a kincstár. Veturius, az anyja által kinevezett kincstárnok elvitte Alexandert a fiscusba, és megmutatta a hosszú sorokban álló üres ládákat. Alexander ezek után próbálta meg elmagyarázni több gyakorlótéren is, hogy a hadseregnek adott juttatásokat erovel kellene elvenni az ártatlan polgároktól, talán épp a katonák családjától. Fény áradt a szentélybe, ahogy valaki félrehúzott egy függönyt. Felicianus lépett be, a két praefectus praetorio közül a rangidos. Senki sem jelentette az érkezését és senki sem húzta be mögötte a függönyt. A praefectus mögött számtalan parányi madár repült be a nyíláson. Szétrebbentek a szentélyben, sárgán, vörösen és zölden csillogtak, ahogy átsuhantak a fénypászmán. Hányszor szólt már Alexander a gondozójuknak, hogy mennyi gonddal és költséggel jár a tartásuk? Minden étkezéskor, amikor kiengedték oket, hogy röptükkel és bájukkal szórakoztassák a vendégeket, elveszett vagy elpusztult egy-ketto. Ezután vajon hány marad? Felicianus dühösen kapdosott a fejéhez túl közel repdesok után, miközben a két sápadtan csillogó elefántcsont trón felé lépdelt. A császár anyja ült az egyiken. Mamaea mellett Granianus állt, a füléhez hajolva – Alexander öreg tanítója, akit nemrég léptettek elo a császári udvarba. A tanulmányok titkára mindig a császárno oldalán állt, és mindig sugdolózott. Alexander folytatta az imádkozást. Amit nem akarsz, hogy veled megtegyenek, ne tedd meg mással. Ezt a feliratot vésette a lararium fölé. Még keleten hallotta valami öreg zsidótól vagy kereszténytol. Hirtelen nyugtalanító gondolata támadt, felkönyökölt és az udvari nagyevot keresve körülnézett. Alexander egyszer látta, amikor tollastul-mindenestül megevett egy madarat. De most mindent rendben talált. A mindenevo egy sarokban kuporgott, Alexander hangszerei mögött, az egyik törpével összebújva. Egyik sem figyelt a díszes madárkákra, üres tekintettel meredtek maguk elé. Úgy tunt, mintha a lázadás minden életerot kiszívott volna belolük. –?Alexander, állj fel és gyere ide! – szólalt meg az anyja ellentmondást nem turoen. A császár felállt, lassan, hogy ne tunjön túl gyávának. A levegot megülte a tömjénszag, pedig a szent tuz éppen csak lobogott a hordozható oltáron. Alexander arra gondolt, szólni kellene valakinek, hogy hozzon rá fát. Borzalmas lett volna, ha kialszik. –?Alexander. A császár az anyja felé fordult. –?A helyzet nem visszafordíthatatlan. Az a paraszt, akire a katonák feladták a bíbort, még nem ért ide. A tisztek között nem sok támogatója lesz. Mamaea mindig is jól turte a válságokat. Alexandernek eszébe jutott a trónra lépése éjszakája, amikor az unokabátyja meghalt, és megborzongott. –?Cornelianus praefectus praetorio elment az emesai cohorsért. Ok a mi embereink. A parancsnokuk, Iotapianus a rokonunk. Ok huségesek lesznek, akárcsak a többi keleti íjász. Elhozza az armeniaiakat és az osroeneieket is. Alexander soha sem kedvelte Iotapianust. –?Felicianus önként jelentkezett, hogy visszamegy a Campus Martiusra. Bátor vállalás. Férfihoz méltó tett. – Mamaea könnyedén végighúzta az ujjait a praefectus mellvértjének izmokat formázó mintázatán. Alexander remélte, hogy nem igaz a szóbeszéd. Soha nem bízott Felicianusban. –?A katonák kapzsisága kielégíthetetlen – folytatta Mamaea. – Felicianus pénzt fog ajánlani neki, sok pénzt. Nem küldünk több követet a germánokhoz. Odaígéri a diplomáciai alapot a katonáknak. És a fejét fogják követelni azoknak, akiket az ellenségeiknek tartanak. – Lehalkította a hangját. – Például a Veturiusét. A kincstárnokot fel kell áldoznunk. Négyünkön kívül Felicianus bárkit átadhat nekik. Alexander rápillantott a nagyevore. Az összes udvari torzszülött közül a polyfagus volt a kedvence. Valószínutlennek tunt, hogy a lázadók a császári mindenevo halálát követelnék. –?Alexander – térítette vissza az anyja hangja. – A katonák látni akarják majd a császárukat. Amikor Felicianus visszatér, kimégy vele. A szószékrol elmondod nekik, hogy te is bosszút akarsz állni a családjaikért. Megígéred, hogy harcba vezeted oket a barbárok ellen, akik megölték a szeretteiket. Együtt kiszabadítjátok a rabszolgasorba hurcoltakat, és szörnyu bosszút álltok azokon, akik ilyen borzalmas szenvedést okoztak nekik. Add meg a katonáknak, amit az imperatortól várnak: tüzet és kardot, égo falvakat, zsákmányt, ellenséges hullákat. Jobb beszéd legyen, mint a reggeli. –?Igen, anyám. Felicianus tisztelgett és kiment a sátorból. Ez olyan szörnyen igazságtalan volt. O minden tole telhetot megtett. A hajnali szürkeségben kiment a Campus Martiusra. A díszvértjében felment az emelvényre, megállt és várakozott azokkal a katonáival, akik az elozo éjjel megújították a neki tett huségesküjüket. Amikor a félhomályból elobukkantak a lázadók, vett egy nagy levegot és szózatot intézett hozzájuk. Tudta, hogy nem lesz könnyu, hiszen nem a latin volt az anyanyelve. De ez végül nem is számított, nem hagyták, hogy beszéljen. Gyáva! Gyenge! Az anyja kötényéhez kötözött kislány! A kiáltásaik megelozték a beszédét. A gyakorlótér felé eso oldalán elobb egy katona, aztán ketto, végül egész sorok tették le a fegyvert. Megfordult és...