Fonyódi A háború muvészete * Ármány éneke

1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-319-7
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 536 Seiten

Évszázadokkal késobb, mikor Kubád sahnak, Anusirvan perzsa király atyjának meggyult a baja a Kaukázustól északra lakó kazár kagánnal - mindkét fél határvárosok építésére, valamint a régiek megerosítésére szánta el magát -, kiváló fekvésébol adódóan Maghar lett az egyik fontos erodítmény. Azt beszélik, Maghart ettol az idoponttól lehetett igazán városnak tekinteni, merthogy ekkor építették falait, ekkor jelentek meg az elso koépítmények, sokak szerint ez volt a város aranykorának kezdete.
Akik Kubád korában éltek, már semmit sem tudtak az egykori Jeno törzsrol, hajdan virágzó székhelyérol és a déli határában kavargó hatalmas mag-ménesekrol. Történetünk idején csak egyszeru nemezjurták álltak a késobbi kováros helyén, igaz, naponta százezernél is több lovat itattak a folyónál, rovással írtak, s olyan nyelven beszéltek az emberek, mely az idok kezdete óta változatlan és morzsolhatatlan, mint a kaukázusi sziklák, mert ennek a nyelvnek szakrális mivoltából adódóan nem volt szüksége jövevényszavakra, hogy kifejezze akár a legbonyolultabb fogalmakat is - ma már nehéz lenne meggyozni arról bárkit is, hogy Magharnak ez volt az igazi aranykora.
Fonyódi Tibor a vadregényes Kaukázusba kalauzolja az olvasóit, az idopont a Krisztus születése utáni VI. század, alig két emberöltovel Atilla halála után. A Torda-trilógia háttérvilágának tekintheto horkaregényekben a szerzo a magyar mitológiából, meséinkbol és a szakrális oshagyományból merítve teremt egy olyan 'új mitológiát', melynek igazi foszereploje az a fegyver, amelyet másfél ezer esztendeje Isten kardjaként említ a hagyomány.

Autoren/Hrsg.

Fonyódi, Tibor

Leseproben

1.
Íjász rezzenéstelen arccal nézte, ahogy buzogányos ellenfele elterül az avaron. A küzdelem nem tartott tovább öt szívdobbanásnál. Megkerülte a mozdulatlanul fekvo testet, és a közeli fa combvastagságú törzsérol letépte a bíborral festett vászonszalagot. Futás közben fuzte a szíjára, a másik ketto mellé. A férfit nem védelmezte vastag borvért és sisakot sem viselt; felsoteste fedetlen volt. Durva darócnadrágot hordott, borfonatos saruban tapodta az erdo talaját. Egyetlen fegyvere a kezében tartott fokos, jórészt ezzel kellett kiállnia azt a Próbát, amit emberöltok óta csak nagyon kevesen tudtak végigcsinálni; a vállalkozókat vagy a szukre szabott ido gyozte le, vagy a nyakukba szakadó és teljes erobol harcoló ellenfelek. Szaporázott tovább, a fákat kerülgetve. A lenyugvó Nap fénye a fatörzsek közt átragyogva mutatta az irányt. Megállt és fülelt. Füttyögés, kurjongatás hangjai keveredtek a madárcsicsergésbe, többen közeledtek a nyiladék felol. Behúzódott egy vastag tölgyfa mögé, onnan kukucskált elore. Eleget látott. Visszarántotta a fejét. Hátát a fatörzsnek vetve, fokosa fejét az arca elé emelve várakozott. Próbálta elfojtani a zihálását. Ha sikerül meglepnie a támadóit, legyozheti oket, ellenkezo esetben ennél a tölgyfánál véget ér a Próba. Hárman közeledtek felé a fák között, mozgásuk jól képzett, tapasztalt harcosokra vallott. A három férfi három különbözo fegyvert tartott a kezében. A legelöl haladó lándzsanyelet markolt, a második kardot, a harmadik fokost forgatott. Pajzsot egyikük sem cipelt, de ugyanúgy borvért védelmezte felsotestüket, mint a pórul járt buzogányosnak, a fejükön sisak. A fokossal felfegyverzett férfi bíborszínu szalagot viselt a bal combján. Íjász egy pillanatra lehunyta a szemét, kiuzte fejébol a zavaró gondolatokat. Izmai ellazultak, szabályosan lélegzett. A lándzsás kurta füttyszót hallatott, és a csoport szétnyílt, mint a bizánci dámák legyezoi. A közeledok szapora futása osonássá változott. Kisvártatva a fegyveresek megálltak és hallgatózni kezdtek, a vezér alig tízlépésnyire állt a tölgyfától. Íjász pislogás nélkül meredt elore a semmibe, izmai még mindig lazák voltak. A folyón túl a bot árnyéka vészesen közeledett az utolsó rovás felé. A szükség azt diktálta, hogy az idohatár miatt lépjen ki a fa mögül és támadjon, de a józan ész megálljt parancsolt neki, és nem mozdult. A lándzsás lassan elorearaszolt, társai egyelore várakoztak. Utóbbiak az elöl haladót nézték, az pedig az erdot vizslatta. –?Nem erre jött – szólt csendesen a kardos ember. A másik lepisszegte. Állával a lándzsásra bökött. Mikor a lándzsa hegye elérte a tölgyfa vonalát, Íjász megfeszítette az izmait, és visszafojtotta a lélegzetét. Tisztán hallotta a reccsenést, mikor a közeledo rálépett egy száraz ágacskára. Óvatosan bal felé húzódott. Alig féltenyérnyit mozdult csupán, mert a fatörzs épp hogy eltakarta. A két másik ember még mindig a háttérben várakozott, onnan nem vehették észre. A lándzsás tovább araszolt elore. Íjász kicsit elmozdította fokosa nyelét a kezében. A fegyver hegye a közeledo felé fordult. Kürtszó harsant a folyó felol – az elso figyelmeztetés. Mikor Íjász meghallotta a lándzsás szuszogását, lecsapott a fegyverével. A fokos hegye a férfi bal lábfejébe csapódott és odaszegezte a földhöz. A velotrázó sikoly felverte az erdo csendjét. Íjász kiugrott a fa mögül. A lándzsás kíséroi harci üvöltést hallatva rohantak felé. Nem maradt ido a helyzet átgondolására, a cselekedeteket az ösztönök határozták meg, nem a higgadt gondolkodás. Mielott Íjász felfoghatta volna, hogy mit cselekszik, már megtörtént a dolog. Elengedte a fokos nyelét, pillanatig sem veszodve azzal, hogy kirántsa a fájdalomtól üvölto férfi lábfejébol. Két kézzel ráfogott a lándzsanyélre, és kitépte azt ellenfele kezébol. Elorelépett és elhajította a fegyvert. A lándzsa alig két lóhossznyit repült, aztán kovácsoltvas hegye a kardos ember borvértjén áthatolva beleállt a támadó mellkasába. A lándzsadobás ereje hanyatt vágta a férfit. A talaj kiszaladt a lába alól, és nagy nyekkenéssel elterült egy galagonyabokor tövében, kardja kihullott a kezébol. Íjász felkapta a földre hullott kardot, és szembefordult a harmadik támadójával. Összecsaptak. Kard harcolt fokos ellen. Akik bírják mindkét fegyvert, tudják jól, hogy utóbbi ugyan gyorsabb és messzebbre elér, de jellegébol adódóan alkalmatlan a döfésre, szúrásra. Aki fokossal megy kard ellen, annak kivárásra kell játszania. Ilyen helyzetben nem lehet csapást váltani. A fanyél és a fémpenge küzdelmének krónikája elfér egy tenyérnyi pergamenlapon: a vas sokkal hatásosabb, ha szelni kell. Íjász elorenyújtott és a mellkas magasságába emelt karddal szurkált elore, inkább csak ijesztgette ellenfelét, aki a saját fegyverével megkocogtatta néha a kardja lapját; fém csendült fémen. Egyikük sem foglalkozott a tölgyfa tövében kuporgó és vérzo lábfejét markolászó, keservesen nyögdécselo emberrel. A mogyorófavesszokre rótt évszázados szabályok szerint az o ideje lejárt, többé nem avatkozhatott a küzdelembe. A lábsebét okozó fokosfejet közben sikerült kitépnie a sebbol, ott hevert mellette az avaron. Íjász és új ellenfele egy képzeletbeli kör ívén lépdelve nézett farkasszemet egymással. Egészen addig tartott a különös tánc, amíg Íjász hátat nem fordított a Napnak. Tudatosan mozgott úgy, hogy a fokost markoló ember kénytelen legyen belépni a fák közt eloretuzo napsugarak útjába. Hunyorognia kellett… Íjász egy apró csuklómozdulattal elkoccantotta a fokos fejét és elorelendült. Ellenfele hátralépett és a kardot markoló kéz felé csapott. Tisztán eltalálhatta volna az alkart, ha Íjász valóban döfni akart volna. Csakhogy a férfi mozdulata cselvetés volt. Az elorelendülés pillanatában legörnyedt és oldalára hengeredett – a fokos feje alig féltenyérnyivel húzott el a jobb válla felett –, de a lendület tovább vitte, s ahogy térdelo helyzetbe került, azonnal szúrt. A kard hegye nekikoccant az ellenfél borvértjének oldalához. A fokossal harcoló ember megmerevedett, mintha fagyöngybe öntötték volna. Csak annyit mondott, hogy szép, és elterült a földön. Íjász letépte a férfi bal combjáról a szalagot. –?Megállj! A sebzett lábú lándzsás kiáltott, Íjász felkapta rá a fejét. A férfi ott magasodott mellette, lecsapni készült a fokossal! Íjhúr pendülése hallatszott a csalitosból. Fekete tollú nyílvesszo vágódott a fokost emelo férfi torkába. A háromélure kovácsolt acélhegy átszakította a lágy részeket, és a férfi tarkóján bukkant elo, vér spriccelt a szélrózsa minden irányába. A férfi hörögve tántorodott hátra, elbotlott a lándzsadobástól kiszenvedett férfi lábában, és elterült az avaron. Nem mozdult többé; már akkor halott volt, mikor elzuhant a földön. Kürtszó hullámzott a fák közt – felhangzott a második jel. Íjász odafuzte a negyedik szalagot a többi mellé, felmarkolta utolsó ellenfele fokosát, és inaszakadtában rohant tovább. –?A spártai óta o az elso, aki megszerezte az összes szalagot és a harmadik kürtszó elott elérte a folyót. Az utolsó szakaszon három könnyebb sérültünk van, és van egy súlyosabb sebesülés is lándzsadobástól. A hegy átütötte a borvért alatti falapokat, de az ember megmarad. Egy ember meghalt, bár azt az egyik döntnök lotte le. – A felvigyázó elhallgatott. Egyetlen fáklya égett odabent, lángjának fénye remego árnyékokat vetített a sátor nemezfalára. A bejárati hímzett takarót gondos szolgakezek felgöngyölték, hadd járjon a levego. Odakint nagy barna pókként ereszkedett alá az este, lovak horkantása és emberi zsivaj hallatszott a táborból, mindent áthatott a jellegzetes lószag. Valaki egy ostorral szórakozott, a pattogások szabályos idoközönként követték egymást. Az árpád megkönyökölt az aranyberakásokkal ékesített akácfa trónján. Borotvált arcú, javakorabeli férfi volt, rubintokkal ékesített, szarvasagancsos táltoskoronája megcsillant a mozdulattól. –?Ki karikásozik? – kérdezte az árpád. –?Az egyik tízesparancsnok fogadott a másikkal, ha sikerül százszor egymás után pattintania, akkor övé a másik lova szerszámostul, mindenestül – adott felvilágosítást a trón elott álló férfi. Közelebb lépett a tartóban égo fáklyához, és átadott az árpádnak öt selyemszalagot. –?Hány éves? –?Harminc. –?Akkor már nem fiatal. –?Nem az. De tapasztalt harcos, és ismeri a Hagyományt. Jó a vére, apja szintén a Fokos tagja volt. Szkítának mondja magát. –?Akkor érti a tréfát… Végül is, ki ez? –?Egy szarmata – felelte a felvigyázó. Az árpád visszaadta a szalagokat. –?Küldd be! Az árpád hosszan nézte a fél térdre ereszkedett Íjászt. Szemébe nézett, próbálta kifürkészni a gondolatait. –?Úgy hallom, jól ismered a Hagyományt. –?Ismerem. Persze nem olyan részletesen, ahogy a mén...