Severin A király elefántja

1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-465-1
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, Band 2, 328 Seiten

Reihe: Sigwulf

Sigwulfot, a Nagy Károly frank király udvarában élo, számuzött szász herceget magához rendeli Yorki Alcuin, a király tanácsadója. Károly csodálatos ajándékokat kapott a bagdadi kalifától, és feltett szándéka, hogy hasonlóan egyediekkel viszonozza azokat. Mivel Bagdad uralkodói színe a fehér, a legfontosabb ajándékoknak az északi vidékeken élo ritka, fehér állatokat szánja.
Sigwulf már bizonyította képességeit a mór uralom alatt álló Hispániában, ezért rá bízzák az állatok beszerzését, majd az elszállításukat Bagdadba. Fehér vadászsólymokat és két jegesmedvét kell találnia, illetve - mivel Károly látta a képét egy könyvben - egy unikornist.
Társaival együtt elutaznak a messzi északra. Noha sikerül megszerezniük néhány állatot, hamar rá kell jönniük, hogy a feladatukban megnevezettek közül több nem is létezik. Miután útnak indulnak Bagdadba az állatsereglettel, egyik veszélybol a másikba sodródnak, és egyre inkább úgy tunik, hogy valaki igyekszik meghiúsítani a küldetésüket... hiszen a hosszú utazás minden egyes szakasza újabb és újabb váratlan nehézségeket hoz...

Autoren/Hrsg.

Severin, Tim

Leseproben

Elso fejezet
AZ ÉSZAKI ORSZÁGOK
Arccal lefelé fekszem a vizenyos talajon, próbálva figyelmen kívül hagyni a bal vállamban lükteto fájdalmat. A baszk lándzsahegy ejtette seb szépen begyógyult, ráncos heget hagyva maga után, de az évszakváltás még mindig mélyrol jövo fájdalmat idézett elo. Az alattam lévo humuszos levelekbol a ruháimba szivárgó nedvesség csak még rosszabbá tette a helyzetet. Csupán egy-egy loccsanás és elszórt csepegés hangjai törték meg a csendet, ahogy a környezo tölgyerdoben a nemrégiben lehullott zápor nyomai felszáradtak. Bár már délelott volt, az erdoség nyirkos talajszintjén homály uralkodott. Az óriási fák burjánzó lombkoronája elzárta a napfény útját, a levego megnehezedett a rothadó növényzet eros szagával. Nagyjából harminclépésnyire, pontosan az elott a pont elott, ahol feküdtem, tisztás terült el a nyílt ég alatt. Ahányszor csak elhaladt egy felho a napkorong elol, a friss esocseppek megcsillantak az új hajtások levelein, és a tisztás világos, hívogató látványt nyújtott. Megtéveszto. A mezo közepét felásták. A gödör tíz lépés hosszú, öt lépés széles és meredek oldalú volt. Egy magasabb embernyi mélyre ásták, a tetejét könnyu fuzfavesszok hálója keresztezte, a faágakból álló hamis takaró részeként. A munkások erre vékony réteg gyepet terítettek, ez szilárd talaj benyomását keltette. Pontosan a csapda közepén elhelyeztek egy nyaláb levelekben gazdag ágat, amit egy bokorról vágtak le abban a hitben, hogy ez a jószág kedvenc csemegéje. A csalétek a kelepcében. Nagyon lassan felemeltem a fejem és balra néztem. Egy karnyújtásnyira Vulfard, a király fo erdésze rejtozködött. Mocsárszínu, sárral csíkozott borharisnyája és zekéje tökéletesen beleolvadt a sekély árokba, amit kiásott magának. Még napsütötte arcszíne is megegyezett a tavaly oszi levelek színével, melyet annak köszönhetett, hogy egész életét a szabad levegon töltötte. Oszülo haját nagyon rövidre vágta, és erdozöld, egyetlen sastollal díszített kalapja mellette hevert. Érzékelte a mozdulatomat és rám nézett. Sárgával pöttyözött világosbarna szemei egy ravasz hím rókáéra emlékeztettek, kemény pillantása azt üzente, hogy maradjak teljesen mozdulatlan, amíg úgy határoz, hogy szükséges. Máskülönben elvesztegettük volna azt a két hetet, amit a jószágra való felkészüléssel töltöttünk: a legjobb hely fellelését a csapdának, a fárasztó ásást és a préda elokerítésének unalmát, és egy végso, aprólékos tisztogatást, hogy biztosak legyünk, nem maradtak emberi nyomok. A munkások éppen napkelte elott fejezték be a feladatukat és eltuntek az erdo e távoli sarkából. Miután elmentek, Vulfard meghatározta a másnap reggeli szello valószínu irányát. Majd elhelyezte a megfigyeloit. Csupán hárman voltunk. Vulfard és én hátszélnél rejtoztünk el. A fia, Walo kohajításnyira orködött a jobbunkon, ahonnan leláthatott a csapásra, amelyen az állat feltunésére számítottunk. Walo azt a feladatot kapta, hogy elijesszen bármiféle nagyobb állatot, amely beletévedhet a verembe. Nem akartuk, hogy egy szarvasbika vagy vadkan átcsörtessen a vékony takarón. Egyetlen prédánk maga a jószág volt. Elernyesztettem az izmaim, keresztbe tett karjaimra hajtottam a fejem, majd becsuktam a szemem. Tizenhat hosszú, unalmas és kényelmetlen órát töltöttünk várakozásteljesen fekve, és semmi sem történt. Kezdtem kételkedni benne, hogy ez az állat egyáltalán létezik. Még senki sem látta. A puha sárban hagyott súlyos nyomokról szóló jelentésekre támaszkodtunk, bármely ismert állaténál nagyobb patanyomokra. Az erdolakók figyeltek fel hét-nyolc lábnyira a talajtól a szilánkos végu letört faágakra. A létezésének legjobb bizonyítékául az ürüléke szolgált. Nagy halmaiban feltunt néhány emésztetlen gally és levél, amelyek lehetové tették Vulfardnak, hogy kikövetkeztesse az étrendjét, aztán kiagyaljon egy tervet arra, hogyan kapjuk el élve. A szkeptikusok nevettek és azt mondták, csak az idonket vesztegetjük. Hogy az ismeretlen jószág nem más, csupán egy hatalmas bölény, az a borzas feju fajta, egy kegyetlen, vad szarvasmarha, amely az erdoben barangol. A bölények ritkák voltak ugyan, de még mindig élt elég az erdoben, s a vadászatait imádó király minden szezonban leölt egyet-kettot. Ettol mindig nagyon jó kedélyállapotba került. Vulfard nem értett egyet a kételkedokkel. Egy nyugalmazott erdészt idézett, aki öt éve halt meg, és aki állította, hogy az óriási állat és még néhány a fajtájából visszavonult a hatalmas erdo távoli mélységeibe, és még mindig ott élnek. Hangosan megreccsent egy ág. A hang a tisztás távolabbi végébol érkezett. Felriadtam és felkaptam a fejem, hirtelen eszembe jutottak az utasítások, mire mozdulatlanná váltam. Egy szarvassuta közeledett. Könnyedén lépkedett az ösvényen, egyenesen a kelepce felé. Duzzadó hasán látszott, hamarosan életet ad a borjának. Elérte a tisztás szélét, ott óvatosan megállt. Ebben a pillanatban fürge mozgást érzékeltem a jobbomról. Walo, az erdo színeibe öltözve, csakúgy, mint az apja, halkan talpra állt. Némán integetett. A szarvastehén egy pillanatig nem vette észre, aztán hirtelen felismerte a veszélyt, megfordult és elszökellt, eltunt az ösvényen, amerrol érkezett. Walo gyors pillantást vetett az apja felé, a jóváhagyására várt, majd visszaereszkedett és újból eltunt a szemem elol. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Zavart az a szívtelenség, ahogyan a munkások viseltettek Walóval. Könnyu célpontot nyújtott. Karjai és lábai túl rövidek voltak a testéhez képest, és holdvilágképén húzódó petyhüdt szája, illetve félig lecsukódó szemhéja miatt úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban álomba szenderülhetne. Az sem segített, hogy lassan beszélt és gyakran összemosta a szavakat. Amit mondott, olykor egy nyolcéves kisfiúra vallott, nem felnott férfire. A külseje alapján nehéz lett volna meghatározni a korát, de úgy véltem, hogy a húszas évei közepén járhat. Vulfard erosen védelmezte a fiát, dühösen lehordta, aki azt dörmögte, hogy Walo túl buta ahhoz, hogy megfigyelo legyen. A királyi erdész acsargott, hogy megvonja a férfi fizetését az arcátlansága miatt. Majd elküldte csomagolni. Attól tartottam, ha Walo elfuserálja a rábízott feladatot, az emberek gúnyolódása még nehezebbé tenné az életét. Bizonyára elszundítottam, mert nem sokkal késobb arra eszméltem, hogy egy mély, ziháló horkantás felriaszt. A hang olyan rekedtes és eroteljes volt, hogy úgy tunt, mintha a saját mellkasomból is visszaverodne. Sosem hallottam ehhez hasonlót, és az üzenetét nem lehetett félreérteni. Kihívás volt. Nem tudtam fékezni magam. Megfordultam és körülnéztem. A látvány rémálomba illett. Egy hatalmas állat állt a fatörzsek között, vagy harminclépésnyire mögöttünk. Megdöbbentett, hogy egy ilyen testes, súlyos lény hogyan tudott ennyire csöndben ilyen közel jönni. Még Vulfardot, a vadászemberek legéberebbikét is sikerült kijátszania. Minket lesett. A vállai magasabban ültek, mint a legmegtermettebb csodöré. A testén dudorodtak az izmok, és durva, barnásfekete szor borította. Azon majorsági ökrök groteszk másának tunt, amelyeket még gyerekkoromban ismertem, a robotoló, lassú és szelíd háziállatoknak. Amelyik most mögöttünk állt, nagyobb, erosebb, ellenséges, és sokkalta veszélyesebb volt. Rémült elragadtatással bámultam a szarvait. A homlokából törtek elo, hosszan elorehajlottak, a hosszuk megegyezett a karoméval, majd hirtelen felfelé íveltek, ahol halálosan éles és hegyes kampóban végzodtek. Az áldozat ledöfésére, felöklelésére, majd oldalra hajítására teremtették. Gyilkos fegyverek voltak. Hirtelen beúszott az elmémbe a bestia neve. Vulfard forrása „bölénynek” hívta. Frankul ez „osi ökröt” jelent, találó név egy távoli korból visszamaradt lénynek, mikor még mindenféle óriás teremtmény járta az erdot. Nem láttam elore, hogy azok a jószágok, amelyek kiérdemelték ezt a nevet, még mindig uralmat követelhetnek osi területük fölött. A hatalmas jószág újabb visszhangzó horkantást hallatott. Hangosabban, eroszakosabban, mint az elobb, a kihívás még nyilvánvalóbbá vált. Rossz néven vette a jelenlétünket. Birtokháborítók voltunk, és a gondosan elkészített kelepce vészesen rosszul sikerült. Úgy terveztük, a bölény a tisztás távolabbi oldaláról tunik fel, így hátszélnél helyezkedtünk el. De a bestia mögülünk érkezett, megérezte a jelenlétünket, és idejött kutakodni. Mi voltunk, akik csapdába estünk. Az állat dühösen himbálta a fejét. Nagy csomó nyál szelte át a levegot. A beleim mintha vízzé váltak volna. Olyannyira megrémültem, hogy kételkedtem benne, képes lennék lábra állni. Egy ostoba pillanatig azt gondoltam, ha teljesen mozdulatlan maradok, figyelmen kívül hagy majd. Aztán a bölény jobbra-balra lengette a fejét, újabb fenyegetésként megmutatva borzalmas szarvait, és elkaptam a pillantását. Orjöngo, dühös tekintettel nézett, fehér szegély vette körbe szeme sötétebb, fényes közepét. Semmi esély nem volt rá, hogy békén hagyjon minket. Olyan közel állt, hogy láthattam a síkos nedvességet kitágult, széles, fekete orrlyukaiban. Ismét...