Sidebottom Vér és acél

1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-468-2
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, Band 2, 352 Seiten

Reihe: A caesarok trónja

A csaták és árulások világában sokan készek harcolni - és ölni -, hogy felülhessenek a caesarok trónjára
Kr. u. 238
Maximinus császár uralma borotvaélen táncol. Embert és pénzt nem kímélve folytatja északi hadjáratait, ám közben a birodalom távoli részeiben lázadások lángolnak fel.
Africában az idosebb és az ifjabb Gordianust kiáltják ki Augustusnak. Az uralkodói vérvonalból származó apa és fia esélyt jelent a régi arisztokráciának, hogy visszaszerezze a birodalmat.
A lázadás során mégis Rómában ontják az elso vért, amikor egy orgyilkos megöli Maximinus praefectusát, majd kihirdeti a városban, hogy az uralkodójuk halott és a két Gordianus foglalta el a trónt. A Szenátus, mely még mindig nem tudta megemészteni, hogy egy, a pályafutását egyszeru közkatonaként kezdo barbár vállára került a császári bíbor, üdvözli a lázadást és támogatja a két Gordianus trónigényét.
Ám miközben a fovároson lassan úrrá lesz a káosz, Maximinushoz is eljut az árulás híre. Vérbeli katonaként elszánt brutalitással és erovel válaszol. A Karthágó elotti poros síkságon véres csata fogja eldönteni a Római Birodalom sorsát.

Autoren/Hrsg.

Sidebottom, Harry

Leseproben

1. FEJEZET
Róma Palatinus-domb Kr. u. 238, egy nappal március nónája elott Még sötét volt. A praefectus praetorio szeretett napkelte elott sétálni egyet a császári kertben. Nem kísérték szolgák, fáklyát sem vitt magával. Az egyedüllét és a nyugalom percei voltak ezek, az elmélkedés ideje, mielott rázúdulnak a napi kötelességek, amelyek mintha fárasztó útként nyúltak volna elotte a végtelenbe. Vitalianus sokszor gondolt a visszavonulásra, arra, hogy csendesen élhetne vidéken a feleségével és a lányaival. Maga elé képzelte etruriai házát. A Via Aurelia és Telamon forgalmas vásárvárosa mindössze néhány milesre volt a hegyen túl, de akár egy másik országban vagy korban is lehetett volna. A villa a tengerpart és a teraszos hegyoldal között állt és a tengerre nézett. Még a nagyapja építtette, Vitalianus pedig kiegészítette két új szárnnyal és egy fürdoházzal. A birtok most egészen az Umbro partjáig terjedt a szárazföldön. Ideális hely volt a visszavonuláshoz, az olvasáshoz és íráshoz, a kilátásban való gyönyörködéshez, az ido múlatásához a feleségével, a lányai társaságának élvezéséhez, mielott néhány év múlva férjhez mennek. Nem volt ennél jobb hely olyasvalaki számára, aki le akarta tenni a hivatala terheit. Vitalianus kétségtelenül kiérdemelte a pihenést. Hosszú pályafutás állt mögötte – parancsolt egy auxiliaris cohorsnak Britanniában, a III. Augustus legio tribunusa volt Africában, egy lovassági egység praefectusa Germaniában, a császári pénzügyek procuratora Cyrenaicában, négy évig vezette a mór lovasságot a keleti hadjáratban, majd a Rhenusnál – több évtizednyi szolgálat a birodalom minden szegletében. Nem volt már fiatal: elmúlt ötven és pihenésre lett volna szüksége. A kötelesség azonban még mindig szólította, és az örökségének a bovítése és fejlesztése is sokba került. Még három-négy év a praefectus praetorióként kapott javadalmazással és egyéb bevételekkel, és talán visszavonulhat. Az ösvények fehér márványperemei szinte világítottak a sötétben. A gondosan nyírt sövények és a gyümölcsfák sötét foltok voltak, a platánfák és a köztük növo borostyán tömör fekete falat alkottak. Csend volt a Hippodromban, csak a víz csobogott a szökokutakban, alig lehetett elhinni, hogy egy milliós nagyváros közepén áll. Vitalianus örült, hogy lebontatta az elozo császár madárházait. A galambok mocorgása és burukkolása – tényleg húszezer volt belolük? – zavarta a reggeli sétáit. Jellemzo volt Alexanderre, hogy császári kiáltványok kibocsátásával töltötte az idejét a madarakról, képmutató módon azzal büszkélkedve, hogy a tojások árából finanszírozza a gyujteményét, mi több, még szerény haszonra is szert tesz így, miközben az anyja vagyonokat lopott el a kincstárból, keleten hatalmas területeket foglaltak el a perzsák, a germán törzsek pedig lángba borították az északi provinciákat. Vitalianus nem vett részt az összeesküvésben, de úgy vélte, jobb, hogy Alexander halott. Megállt egy márványnimfa mellett és szórakozottan megsimogatta sima combját. Bekötött szemmel is kiismerte volna magát a kanyargó ösvényeken. A gondolatai a saját útjukat járták. Lehet, hogy a közkatonából felemelkedett Maximinus kulturálatlan, sot durva és eroszakos, mégis jobb császár, mint az elodje. A thrák legalább tud harcolni; az elmúlt három évben mást sem tett, mint a Rhenuson és a Danubiuson túl háborúzott. Vitalianus jól járt a császárváltással: elobb Mauretania Caesariensis helytartójává nevezték ki, majd a praefectus praetorio helyettesévé. Figyelemre méltó teljesítmény volt ez egy vidéki lovagtól, akinek alig akadtak befolyásos támogatói. A második rend tagjaként igazából nem is álmodhatott volna többrol. És Vitalianus szorgalmasan szolgálta a császárt. A ma és szinte mindennap rá váró végtelen számú bírósági ügy csak a kezdet volt. Azután, hogy a praetorianusok nagy részét a császári sereghez vezényelték, nehezen tudta fenntartani a rendet Rómában. A megmaradt ezer ember nem volt elég ahhoz, hogy feloszlassa a bizonyos letartóztatások okán összeverodött csocseléket, vagy hogy elkergesse azokat, akik elfoglalták a templomokat, amikor meg akarták kaparintani a kincseiket a háború finanszírozására. Sokkal hatékonyabb lett volna, ha a városi cohors hatezer emberének is parancsolhatott volna. Ez azonban soha nem fog megtörténni. Még a legelso császár, Augustus választotta külön a Rómában állomásozó katonák parancsnokságát. A praetoraniusokat egy lovagi származású praefectus vezette, a városi cohorsot pedig egy római születésu szenátor praefectus. A két tisztviselo figyelte egymást, s a császár nyugodt lehetett, hogy egyik sem foglalhatja el az Örök Várost, legalábbis fegyveres küzdelem nélkül. Igaz, valamelyest javult a helyzet, amióta Sabinus váltotta Pupienust a város praefectusának posztján. Lehet, hogy a városi cohors és a praetorianusok nem kedvelték egymást, ám eros vezetéssel együtt kordában tudták tartani a zavargó plebs urbanát. Maximinus keze súlyosan nehezedett a városra, de hát az északon vívott háború áldozatokat kívánt, és a császár mindeddig nem sújtott le azokra, akik huségesen szolgálták. Csak azonnal teljesíteni kell minden parancsát, bármi is legyen az. Még három-négy év, és visszavonulhat. Sirályok rikoltozása terelte vissza a figyelmét a környezetére. Derengeni kezdett az ég. Ideje felvenni az igát. Megigazította a kardövét, a tunikájára jól láthatóan kituzött hivatali jelvényét, és felment a lépcson a titkárához és két praetorianushoz. Együtt indultak tovább a palota szíve felé. A fo császári fogadóteremben néhány szolgán és testorön kívül senki nem volt. A visszhangzó üresség feltárta a helyiség emberinél nagyobb léptékét. Az oszlopok három szinten nyújtóztak száz láb magasra, ahol eltuntek az árnyékokban a széles mennyezetet tartó cédrusfa gerendák. A csarnok távolabbi végében ki lehetett venni a nagy ajtó körvonalait, amelyen kilépve a császár megjelent az odalent, a palota elso udvarán összegyult alattvalók elott. Az ajtóval szemben Maximinus ülo szobra volt ott, ahol az élo császár is ülne, ha egyszer visszatérne Rómába, hogy fogadja a Szenátust és a kérelmezoket. A falak mentén márványba foglalt istenek néztek le fülkéikbol rendíthetetlen társukra. Vitalianus fejet hajtott és csókot fújt az ujjai hegyérol a szobor felé. Hirtelen felmerült benne a kérdés, milyen lenne ebben a teremben tartani a tárgyalásokat, nem fejet hajtani, hanem fogadni a hódolatot, uralkodni mindenki felett, aki csak a szeme elott áll. Már két császár is kikerült a lovagi rendbol. Maximinus kecskéket orzött gyerekkorában. Vitalianus riadtan elhessegette a képet. A puszta gondolat is felségárulás volt. Egy óvatlan szó vagy mozdulat, motyogás álmában, és már vádat is emelnek ellene. Onnan pedig nincs visszaút: utazás zárt kocsiban északra, szakérto kezek által forgatott fogók és pengék, míg az ember maga könyörög a hóhér kardjáért. Aztán karóra tuzik a fejét. Hollók lakmároznak a szemébol. Kihúzta magát, és céltudatos léptekkel elindult a szomszédos basilicába vezeto ajtó felé. Amikor belépett, elnémult a beszélgetés moraja. Beengedték az elso kérelmezoket. Ez a terem jóval kisebb volt, és a kétoldalt húzódó kettos korinthoszi oszlopsorok csak tovább szukítették a teret. A várakozók között megpillantotta Timesitheust. Miközben végigment a közelebbi oszlopsor alatt, Vitalianus felidézte magában az ügyet. A kis görög egy örökség miatt keveredett vitába valakivel. Timesitheus felelt a város gabonaellátásáért. A másik fél egy elokelo szenátor. A két dolog kiegyensúlyozta egymást, tehát egyik férfit sem lett volna jó magára haragítania. Nem, mégsem: mással is számolni kell! Timesitheus esküdt ellensége volt Domitius, a császári tábor praefectusa, Vitalianus kevés támogatóinak egyike a császár közvetlen környezetében. És személyes ellentét is feszült közöttük. Három évvel korábban, egy consilium során, a császár összes tanácsadójának jelenlétében Timesitheus ellenezte, hogy Vitalianust kinevezzék Mauretania Caesarensis helytartójává. A graeculusnak nagyon kétségbeesettnek kell lennie, ha most az o segítségét kéri. De a kétségbeesése sem fog segíteni rajta. Egy praetorianus lépett a pulpitus felé közeledo Vitalianus elé. –?Katonák érkeztek északról, praefectus. A parancsukon császári pecsét van. A vezetojük azt mondta, fontos személyes üzenetet hozott magától Maximinus Augustustól. A Res Publica biztonságáról van szó. Odakint várnak, az oszlopcsarnokban. Vitalianus bólintott. –?Mondd meg nekik, hogy azonnal megyek. – Fellépett az emelvényre és a várakozó felé fordult. – Bocsássatok meg, a bíróság késobb kezdi meg az ülését. Parancs érkezett a legnemesebb Augustustól. – Az udvarias hangvétel ellenére ideges arcok néztek vissza rá. Mind tudták, mit jelent ez: újabb letartóztatásokat, újabb, sietve északra vitt és soha többé vissza nem téro elokeloket. Timesitheus, a graeculus, szenátor ellenfele és minden...