Horváth Hitler óriásai

A Bismarck osztályú csatahajók
1. Auflage 2018
ISBN: 978-615-80968-3-6
Verlag: Horváth Zoltán
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 170 Seiten

A második világháború tengeri harcainak egyik legismertebb eseménye a német Bismarck csatahajó drámai pusztulása, a hajó elso bevetésén. A könyv a Bismarck, és testvérhajója, a Tirpitz történetét beszéli el, és egyben rövid muszaki leírást is ad a csatahajók korszakának végét jelképezo két német tengeri kolosszusról.

Autoren/Hrsg.

Horváth, Zoltán

Leseproben

Az elso világháború végén a német flotta gyakorlatilag megsemmisült. Legjobb hajói a tenger fenekére kerültek, a tisztek és a legénység szanaszét széledt. A flottát azonban nem az ellenség pusztította el, hanem saját legénysége. A Kaiserliche Marine hajói a háború nagy részét ugyan a kikötokben állva töltötték, és a néhány tengeri összecsapásban a nagy felszíni hadihajók nem szenvedtek jelentos veszteségeket, ám a kényszeru tétlenség demoralizálta a tengerészeket. 1918 októberében zendülések sora robbant ki a kikötokben, a matrózok megtagadták az engedelmeskedést parancsnokaiknak, akik ismét harcba akarták vezetni oket a Royal Navy ellen. A tengerészek felkeléséhez a kikötok környékén állomásozó szárazföldi csapatok is csatlakoztak. A császári Németország számára a flotta lázadása volt a kegyelemdöfés. A frontokon harcoló csapatok hátországa összeomlott, lehetetlenné téve ezzel a németek számára a háború folytatását. A fegyverszüneti egyezmény aláírása után, 1918 novemberében a Scapa Flow-i brit támaszpontra önként bevonuló német hajóhad kezdetben még abban a naiv hitben volt, hogy egy méltányos békeszerzodés aláírása után a flotta, vagy legalábbis annak nagyobb része, majd visszatérhet a hazai kikötokbe. 1919 nyarára azonban már senkinek sem lehettek illúziói a gyoztesek valódi szándékait illetoen, miután az aláírásra váró békeszerzodés feltételei nagyjából már ismertek voltak. Elkerülendo, hogy az antant hatalmak rátegyék a kezüket a német flottára, a Scapa Flow-i öbölben horgonyzó német hadihajókat 1919 június 21-én saját legénységük elsüllyesztette. Egy héttel késobb, július 28-án, aláírták a háborút hivatalosan is lezáró versaillesi békeszerzodést. Németország sok minden más mellett elvesztette kereskedelmi és haditengerészetét is. A gyoztesek még a német halászhajókat is elkobozták, a haditengerészet számára pedig a versaillesi szerzodés 181-es cikkelye csupán hat régi típusú csatahajó szolgálatban tartását engedélyezte – plusz két másik tartalékban –, melyeket csupán húszéves életkoruk elérése után lehetett lecserélni, de legfeljebb csak tízezer tonnás hajókra. Németország megtarthatta a Braunschweig osztály három, 1904-1905 során szolgálatba állított egységét, melyek katonai szempontból szinte teljesen használhatatlanok voltak – korábban, a háború alatt, egyszer már ki is vonták oket a szolgálatból -, és másik három, 1907-1908-ban elkészült Deutschland osztályú csatahajót, melyek csak egy fokkal voltak jobbak elodeiknél. A szerzodés engedélyezte még hat cirkáló és tizenkét romboló, illetve tizenkét torpedónaszád szolgálatban tartását is. Ezek szintén osöregnek számító egységek voltak, a cirkálók mindegyike még 1904 elott készült. A 190-es cikkely engedélyezte ugyan, hogy a húszéves kort elért csatahajók helyett a németek újakat építhessenek, de ezeknek a jövoben megépítendo hajóknak a maximális vízkiszorítását 10.000 tonnában határozták meg. Ez a tízezer tonna a gyoztes hatalmak nehézcirkálóinak vízkiszorítása volt, akik saját csatahajóikat 35.000 tonnás vízkiszorítással építhették. Közvetlenül a háború után a tönkrement, csodbe jutott Németország nem is gondolhatott új flotta felépítésére. Ennek ellenére már 1920-ban megalakult egy bizottság, mely Behncke altengernagy vezetésével megvizsgálta, az elavult csatahajók leváltására a késobbiekben majd milyen hajókat lehetne megépíteni a rendelkezésre álló 10 ezer tonnás limitbol. A bizottság két olyan lehetoséget vázolt fel, melyek megvalósításának látszott valami értelme. Az egyik egy eros fegyverzettel és páncélzattal ellátott, de lassú partvédo páncélos, lényegében egy nagy monitor lett volna, a másik egy gyors, de sokkal gyengébb páncélzattal és fegyverzettel rendelkezo hajó, gyakorlatilag egy eros nehézcirkáló. A következo években, a hol leállított, hol újraindított tervezomunka során végig ennek a két koncepciónak a mentén születtek az egyre újabb tanulmánytervek, míg végül nyolc év, és 18 tervvázlat után 1928-ban jóváhagyták a kiöregedett Preussen helyett építendo új hadihajó terveit. A gazdaságilag még mindig nagyon gyenge lábakon álló német államnak külföldrol kellett hiteleket felvennie, hogy megépíthessék az elso ilyen hajót, a leendo Deutschlandot, melynek építését 1929 február kilencedikén kezdték el a Deutsche Werke kieli hajógyárában. A német mérnökök bravúros munkát végeztek. A versaillesi szerzodés lehetetlen feltételei ellenére sikerült egy hatékony hajótípust létrehozniuk. Az újszeru, tízezer – valójában 12.600 – tonnás, 28 csomós sebességu, 280 mm-es ágyúkkal felfegyverzett, de csak 80 mm vastag övpáncélzattal ellátott hajót maguk a németek se nagyon tudták hová besorolni, így végül, egy új kategóriát kitalálva számára, a Panzerschiffe (páncélos hajó) megjelölést kapta. A Deutschlandon, és az ot követo testvérhajóin azonban nemsokára rajta ragadt az angolok által kitalált, gúnyosnak szánt „pocket battleship”, azaz a „zsebcsatahajó” elnevezés. Az elso zsebcsatahajó, a Deutschland. Tíz éves szünet után tehát Németországban újra megindult a nagy hadihajók építése, és ezzel a német hadiflotta újjászületése. A Deutschlandot két további zsebcsatahajó, az Admiral Scheer és az Admiral Graf Spee követte, majd 1934-ben további két, növelt méretu zsebcsatahajó építését kezdték el a német hajógyárakban. A franciák aggódva figyelték a német hajóépítési programot. Hamar rájöttek arra, hogy a gyors és eros fegyverzetu német zsebcsatahajók legázolhatják az összes, nagyon gyenge páncélzattal rendelkezo francia cirkálót, és ugyanakkor egykettore kereket oldhatnak a lassú, és öreg francia csatahajók elol. Franciaország majdnem annyira függött a gyarmati szállításoktól, mint Anglia, és a francia admirálisok úgy vélték, a német zsebcsatahajók komoly fenyegetést jelentenek a gyarmatokkal való tengeri összeköttetésre. Olyan hajókat kellett tehát építeniük, melyek nagyságban, védettségben, tuzeroben és sebességben egyaránt felülmúlják lehetséges német ellenfeleiket. Ebbol a megfontolásból születtek meg a 26.500 tonnás, nyolc 330 mm-es ágyúval felfegyverzett, 30 csomós sebességu francia csatacirkálók, a Dunkerque osztály két hajója. A Dunkerque építésének híre elindította a lavinát. A németek abbahagyták a két legújabb, már épülofélben levo zsebcsatahajójukon folyó munkákat, miután sikerült meggyozniük a Führert, hogy a francia csatacirkálókra válaszul növelt méretu, három 280 mm-es lövegtoronnyal felszerelt hajókat kell...